Megvan az első futsal siker

Az Admiral-Haladás VSE a rosszul sikerült rajt után a negyedik fordulóban végre győzelemmel örvendeztette meg közönségét: a vasiak 6–4-re nyertek a Veszprém ellen.

A hétfői esti találkozóra mintegy félezer néző látogatott ki az Aréna Savariába. Ezúttal jól kezdte a meccset az Admiral-Haladás VSE: Jáger Sándor szerezte meg a vezetést, majd Halmos ütempasszát Horváth Péter látványosan pörgette a vendégek kapujába. Úgy tűnt, hamar eldőlt a meccs, ám két perc alatt egyenlítettek a kékek: Szabadfi Péter és Finta Péter lőttek gólt. Újra magához ragadta a kezdeményezést a szombathelyi együttes (Czeglédi Balázs talált a kapuba), ám egy szerencsés találattal megint egalizáltak a vendégek, a gólszerző Vas Ferenc volt. A félidő utolsó két percére emberelőnybe került a hazai csapat – a vendégek csereként beálló kapusa kézzel vitte el a labdát majdnem a félpályánál– ezt pedig három másodperccel annak lejárta előtt Kottán Krisztián váltotta gólra.

Admiral-Haladás VSE - Veszprém NB I-es futsal-mérkőzés
Iszlai és Korolovszky is ott volt
BZ

4–3 állt az eredményjelző-táblán – ez volt az első pihenő, amikor előnnyel vonulhatott szünetre a zöld-fehér együttes.

Fordulás után hamar egyenlített – ismét egy szerencsés góllal – a veszprémi csapat, Vas Ferenc duplázott. Ezek után unalmassá vált a játék: a szombathelyiek nem tudtak, a veszprémiek nem igazán akartak támadni. Azonban felpörögtek az események a meccs végére. A 37. percben egy 10 méteres szabadrúgást váltott gólra Jáger Sándor, majd a vészkapussal kísérletező Veszprém labdavesztését követően ismét a csapatkapitány szerzett gólt, a végeredmény 6–4 a vasiaknak. A meccs vége indulatossá vált. Az első félidőben kiosztott piros lapot követően ekkor négy sárgát is összeszedtek a vendégek (Finta Péter kettőt is, ráadásul a jól játszó spíler a másodikat a padon kapta beszédért), míg a szombathelyieknél Bagó Gábor kapott figyelmeztetést - áll a klub által kiadott hivatalos közleményben.

A találkozó után a három gólt szerző Jáger Sándorral beszélgettünk:

– Nem játszottunk most sem igazán jól, de a lényeg, hogy begyűjtöttük az oly’ fontos három bajnoki pontot. A küzdésre, a lelkesedésre ezúttal sem lehetett panasz. A meccs hajrájában mi tudtunk nyugodtabbak maradni, így rászolgáltunk a győzelemre.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport