Merre tovább, Haladás-kézi?

A felkészülés elkezdődött, egy hónap múlva bajnoki rajt, de egyelőre csak a távozókról hallani.

Múlt héten számoltunk be róla, hogy megkezdte a felkészülést a női NB I/B-ben szereplő Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia felnőtt csapata. A nyáron alapos erősítésen, edzőváltáson áteső gárda nem titkolt célja a bajnoki cím megszerzése lesz a következő szezonban.

Fortuna Istenasszony közbenjárásának köszönhetően azonban nem az SZKKA az egyetlen másodosztályú együttese a városnak. Hiába esett ki ugyanis ismét (9 győzelemmel, 1 döntetlennel és 16 vereséggel a 10. helyen zárt), a visszalépések miatt végül nem kellett osztályt váltania a Haladás VSE Sport Kft.-nek. Természetesen szerettünk volna a zöld-fehérek háza tájáról is hírekkel szolgálni a nyáron, ám hiába próbálkoztunk, minden erőfeszítésünk sikertelennek bizonyult. Most végre megjelent valami a klub hivatalos honlapján, így jobb híján abból szemezgetünk.

Az edző, a keret és a felkészülési meccsek is titkosak

„Tikkasztó hőségben belevágott az alapozásba felnőtt női kézilabdacsapatunk, amely felméréssel majd pedig aerob kapacitás fejlesztéssel indította el a húzósnak ígérkező augusztust. A minden bizonnyal hosszúra nyúló edzésdömping során a szabadtéri helyszínek mellett a Sportkomplexumban zajlanak majd a tréningek napi két alkalommal. A fokozatosan emelkedő nagyobb fizikai terhelés és az erősítő edzések nagy szerepet kapnak ebben az időszakban. A sikeres pontvadászat alapjait most fektethetik le a játékosok, ezért nem csak a nyár legmelegebb heteivel, hanem a kemény testi és mentális terheléssel is farkasszemet kell nézniük. A tizenkét csapatosra szűkített mezőnyben senkinek nem lesz bérelt helye, így valamennyi együttes komolyan veszi a ráhangolás egyik legfontosabb időszakát. A feszes alapozás menetrendjét edzőmérkőzések és felkészülési torna színesíti majd.

…Az alapozás szerepe leginkább abban áll, hogy a versenyzés holtidőszakában a sportolók felkészüljenek a fokozott és rendszeres terhelésre. Az erőnléti edzések ilyenkor nagy jelentőséggel bírnak, a látványsportok esetében a kondicionális képességek megszerzésén van a hangsúly. Női együttesünkre tehát küzdelmes napok, hetek várnak. A Haladás kicserélt, megfiatalított ám annál lelkesebb kerettel fog majd nekivágni a következő szezonnak.” – írja a haladasvse.hu.

Nesze semmi, fogd meg jól. Hogy kinek az irányításával (június végén már írtunk róla, hogy úgy volt edzőjük, hogy nem is lehetett volna, ezért hatszázezer forintra büntette meg a kézilabda szövetség a HVSE-t), milyen kerettel, mekkora létszámmal kezdett a klub, az ebből nem derült ki. Ahogy az edzőmérkőzések és felkészülési tornák ellenfelei és időpontjai sem. Nem hivatalos információkból egyébként úgy tudjuk, hogy a harmadik ligás Bük csapatától menesztett Mátés István lehet a befutó.

Távozókról már tudni

Az biztos, hogy nem Bölöni Roland lesz a csapat régi-új edzője, ugyanis a szakember éppen az NB II-es Büköt irányítja az őszi szezontól. Bölöni mellett több korábbi Haladás-játékos is a fürdőváros felé vette az irányít: Bolfán Nikolett, Baranyai Enikő, Guttyán Adrienn és Pukler Glória is inkább egy osztállyal lejjebb folytatja.

Ha tehát játékos és edző hivatalosan nincs is a HVSE-nél, idő még van, több mint egy hónap arra, hogy a gárda elkerülje azt, hogy három év alatt harmadszor is kiessen az NB I/B-ből.

Egy biztos: szeptember 16-án, vasárnap Dorogra utaznak a lányok a bajnoki nyitányon, ezt követően pedig felgyorsulnak majd az események. A bajnokság eleje kulcsfontosságú a frissen összeálló együttes számára, hiszen a vélhetőleg közvetlen riválisokkal kell majd megütköznie rögtön a pontvadászat elején.

Időközben az is kiderült, hogy a Magyar Kupa 1. fordulójában egymás ellen játszik a két szombathelyi csapat, a mérkőzést szeptember 12-ig kell lejátszani.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport