Mészáros Lőrinc elárulta, hogy mi lehet a sikerének titka

És azt is leszögezte a Bloombergnek nyilatkozva, hogy soha nem volt üzleti kapcsolata a miniszterelnökkel.

Mészáros Lőrinc, Magyarország egyik milliárdosa ugyanis nyilatkozott a lapnak, mely megpróbálta bemutatni a gázszerelőből lett nagyvállalkozó hihetetlen gazdagodását.

A hvg.hu beszámolója szerint Mészáros ugyan az interjúban elárulta, hogy gyerekkoruk óta ismerik egymást a miniszterelnökkel, illetve tiszteli őt és barátjának tekinti, ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a cégei ugyanúgy vesznek részt a közbeszerzéseken, mint bármely más magyar vagy külföldi vállalat. Ehhez pedig hozzátette azt is, hogy

a minőségi munka már a kezdetektől fogva kifizetődött. Szerettem a felelősséget és a szabadságot, ami azzal járt, hogy vállalkozó vagyok. És ma is ez a helyzet.

Tóth István János, a Korrupciókutató Központ igazgatója azt azért megjegyezte, hogy bár ugyanannyiszor pályázik Mészáros, de több százezer közbeszerzési eljárás elemzése alapján számokkal is igazolható, hogy

amikor pályázik valamire, majdnem mindig nyer.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet