Mi van itt? Alma se nagyon lesz idén

Az átlagos termés töredékét szüretelték.

Bár még nem szedtek le minden termést, úgy tűnik, hogy az utóbbi évek leggyengébb almatermése lesz az idei – mondta el az InfoRádiónak Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke.

Ahogy a portál írja, az almatermesztés történetének egyik leggyengébb termését fogjuk idén szüretelni, ami mindössze 300-350 ezer tonna. Egy átlagos almatermés Magyarországon 500-600 ezer, de az elmúlt évek legjobb évjáratában 2018-ban közel 900 ezer tonna almát állítottak elő.

Most egy átlagtermés felét, egy nagyon jó termés harmadát szüreteljük ebben az évben - jelentette ki, majd hozzátette, a gyenge termés okai a tavalyi és idei szárazság, valamint a tavaszi fagyok voltak.

A 300 ezer tonnából 100 ezer az étkezési alma, szűk 200 ezer pedig az ipari alma. Magyarországon a hivatalos statisztikák szerint 110-120 ezer tonna étkezési almát fogyasztunk, az önellátásra termeléssel együtt ez 120-140 ezer lehet.

Azt prognosztizáljuk, hogy a következő egy évben 10-20 százalékkal vissza fog esni az étkezési alma fogyasztás köszönhetően a nagyon jelentős inflációnak - tette hozzá.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság