21 afgán migráns okozott fennakadást az M7-esen

Somogyból Budapest felé gyalogoltak az autópálya leállósávjában.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a sonline.hu érdeklődésére közölte, hogy bejelentés után több rendőrautóval érkeztek a helyszínre. Az autópálya Budapest felé vezető oldalának 80. kilométerénél a leállósávban 21 afgán menekültet találtak, akik a főváros felé gyalogoltak.

A rendőrség adatai szerint az afgánok a számukra kijelölt nyílt menekülttáborból engedély nélkül távoztak, a rendőrség intézkedett.

Nemrég írtuk Elszivárognak a menekültek Magyarországról 2016. May 19. 11:19 , hogy a hazánkba érkező menekültek közel 90 százaléka eltűnik a hatóságok látóköréből.

(Címlapképünk csak illusztráció, korábban és máshol készült.)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek