Mit tegyünk, ha radioaktív anyag kerülne a levegőbe? A szakértő elmondta

Óvatosan a jódtablettákkal!

A csernobili atomerőmű telephelyének orosz megszállása és a Zaporizzsjai Atomerőművet ért támadást követően sokan fordultak Prof. Dr. Aszódi Attilához azzal a kérdéssel, hogy mi a teendő, ha jelentős radioaktív anyag kibocsátásával járó esemény történne. A szakértő blogjában leszögezte, hogy olyan típusú, azonnali kibocsátást okozó baleset, mint amit az 1986-os csernobili baleset kapcsán láttunk, nem tud bekövetkezni az Ukrajnában most működő vízhűtésű vízmoderálású reaktorokban.

Ráadásul az atomerőművek baleseteiből származó kibocsátások tipikusan az erőmű 10-30 km-es körzetében okozhatnak akkora lakossági dózisokat, hogy lakosságvédelmi intézkedéseket legyen szükséges elrendelni. Így 1986-ban sem lett volna indokolt érdemi lakosságvédelmi intézkedéseket hozni Magyarországon - tette hozzá.

Kitért arra is, hogy szükséges-e jódtablettát szedni. Ennek kapcsán egyrészt hangsúlyozta, hogy a jódtabletta alkalmazása csak atomerőművi baleset esetén merül fel és akkor, ha a baleset működő reaktorban történt. Másrészt megjegyezte, hogy a jódtabletta csak egy rövid időablakban, néhány órával a radioaktív jód felvétele előtt vagy közvetlenül utána alkalmazva hatásos és csak ott indokolt, ahol a lakosság nagyobb mennyiségben találkozhat radioaktív jóddal.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy "a stabil jód nagy adagját csak akkor célszerű bevenni és csak azoknak, amikor és akik számára a hatóságok azt elrendelik! Magyarországon ekkor történik a központi raktárakban tárolt jódtabletták kiosztása is".

Végül megjegyezte, hogy a laikusoknak nem feltétlenül érdemes sugárzásmérőt vásárolnia, használatához ugyanis érteni kell, hogy mit mér és mire tudja használni az adatokat. Ebből a szempontból sokkal jobb, ha a nagy pontosságú, a hatóságok által működtetett sugárzásmérő rendszer adatait követjük, és figyeljük a hatóságok, szakemberek instrukcióit - jegyezte meg.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tech