Németh Ákos, Szombathely klímapolitikai tanácsnoka most úgy érezte, fel kell sorolni az eddigi eredményeket. Nos, hát ez lenne a lista, illetve közlemény:
"Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédében kiemelt területként beszélt a klímavédelemről, fenntartható fejlődésről, a megújuló energiaforrások felhasználásáról. Habár a kormány a szükségesnél tíz évvel később jött rá, hogy a klímaváltozás elleni harc, illetve a már elkerülhetetlen éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás a legfontosabb a jövő nemzedékének számára, mi üdvözöljük az érdemi intézkedéseket. Természetesen ezt a fordulatot annak tükrében is meg kell vizsgálni, hogy a következő uniós költségvetési ciklus prioritásként kezeli a környezet- és klímavédelemre lehívható forrásokat.
Ugyanakkor szeretnénk emlékeztetni mindenkit a magyar kormány ellentmondásos hozzáállására, amit eddig a zöld politikában tanúsított: egyrészt forrásokat vontak el a természetvédelmi és környezetvédelmi szervektől, másrészt szélerőmű-stoppal korlátozzák a szélenergia felhasználását. Ezeket a döntéseket javasolni fogjuk felülvizsgálatra.
Szombathely Megyei Jogú Város az őszi önkormányzati választások után világossá tette, hogy lokálisan is hajlandó és tud cselekedni azért, hogy egy élhető világot hagyjunk hátra az utánunk következőknek. Mint fenntartható fejlődésért és klímapolitikáért felelős tanácsnok felvettem a kapcsolatot több, településeket tömörítő szervezettel, amely együttműködések egyik fontos területe a klímapolitika.
Mindezekből világosan látszik, hogy a város jelenlegi vezetése elkötelezetten és valódi tettekkel védekezik a klímaváltozás ellen. A jövőben is számos olyan javaslat és ötlet kezd formát önteni, amelyek részben vagy egészben kapcsolódnak ehhez a vállaláshoz."