Ez Körmend!

Legyőzte a tabella első Albacomp csapatát a MJUS-Fortress Körmend. Annak ellenére sikerült a bravúr, hogy a székesfehérváriak 10 pontos vezetést szereztek a meccs derekán.

Őrületes hangulatban, teltház előtt feszült egymásnak a Körmend és az Albacomp. Crocker meccsnyitó kosarára röviddel azután Ferencz válaszolt egy triplával. Magas fokon égett a meccs lángja. A gyors tempónak azonban, a körmendi oldalon, sorra elrontott támadások lettek az eredményei. Alig négy perc telt el a mérkőzésből, máris időt kért Sabáli Balázs. A sokszor a játékvezetők döntései miatt egyre paprikázottabb hangulatban, aztán a tíz perc végégre faragott hátrányából a Körmend.

Míg a fehérvári oldalon Jones és Crocker vitte hátán a csapatot, a hazaiaknál nem igazán akadt vezéregyéniség. A rendre hibázó rutinos játékait aztán már nem nézte tétlenül Sabáli, ismét időt kért. A következő fehérvári támadásnál így is beállt a 10 pontos különbség. Ruják keze azonban sült, tripláival pedig felzárkózott a vasi együttes, majd Hegedűs hármasával ismét egálra jött a találkozó. A félidőre kialakult álló háborút pedig Ruják billentette, a hazai oldal felé. Kosarával két pontos előnnyel ment pihenni a Körmend.

A második félidőt ismét egy kisebb áramszünettel nyitotta a hazai gárda, ám most hamar rendezni tudta sorait. Igazi adok-kapok alakult ki a pályán, mindkét csapat felpörögve játszott és sok hibát vétett. A keze azonban a körmendi játékosoknak sült jobban, tripláikkal magabiztosan tartották magukat Rujákék.

Körmend-Albakomp
Ruják András ismét sokat tett a Körmend sikeréért
Tóth Ákos

Nagy változás aztán az utolsó negyedben sem állt be. Mindkét oldalon hasonlóan estek a kosarak. Néha a Körmend tett némi szívességet az Albacompnak azzal, hogy támadást hibázott, ám így is a tíz perc derekára öt pontos hazai vezetést mutatott az eredményjelző. Bell kosarával már kilenc pontra nőtt a különbség, amikor néhány buta hiba után, ismét visszakapaszkodott az Albacomp. Egy perccel a vége előtt, aztán Bell villant ismét és a hat pontos körmendi vezetésnél, eldőlni látszott a meccs. Az indulatok aztán akkor szabadultak el, amikor Crockernél elszakadt a cérna, és összeszólalkozott Németh Istvánnal. A játékosokat kiállították, a Körmend pedig megnyerte a találkozót.

Sabáli Balázs, a Körmend edzője: Érzelmektől és indulatoktól túlfűtött mérkőzés volt, ez betudható annak, hogy az Albacomp bebiztosíthatta volna az alapszakasz győzelmét. Mi úgy jöttünk ki a pályára, hogy megpróbáljuk egy erősebb csapattal felvenni a kesztyűt. Az első félidőben nagyon sok rádobása volt az Albacompnak, rosszabb dobószázalékot produkáltak, a második játékrészben azonban már jóval kevesebb próbálkozásuk volt. Jó csapatmunkának köszönhetően sikerült nyerni, de egyéni extra teljesítmények is kellettek a sikerhez. Nagy győzelem volt.

Braniszlav Dzunics, az Albacomp edzője: Nagyon jól játszottunk egész végig, ám a végjátékra elfogytunk. Nem bírtunk el a körmendi külső dobásokkal, és Bell-t sem tudtuk megállítani az egy-egyekben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport