Elsőre 103

Frenetikus győzelemmel nyitotta a MJUS-Fortress Körmend kosárlabda csapata az idei bajnoki idényt. Az ellenfél Kaposvár csak asszisztált a piros-feketék teljesítményéhez.

Az első bajnoki mérkőzés mindig különleges a szurkolóknak. Így hát nem csoda, hogy a körmendi kosárlabda drukkerei megtöltötték a hazai csarnok, a „Szentély” lelátóit. Más szempontból is különleges esemény volt a szombat esti találkozó, hiszen búcsúzott is a piros-fekete publikum. A helyi csapat egyik ikonja, Trummer Rudolf döntött úgy, hogy miután a körmendi klubvezetés nem tartott igényt játékára, szögre akasztja edzőcipőjét és visszavonul az élsporttól.

A feldobás előtt aztán még egy búcsú következett. A szombathelyi súlyemelő legendára, Tóth Gézára emlékeztek a játékosok és a nézők is egy perces néma felállással.

Aztán következett az első. Elég gyenge produkciót mutatott be a Körmend az első percekben. A labda dadogott és sokszor a játékosok sem értették meg egymást a pályán. A körmendi álmosság aztán nem tartott sokáig. A nyolcadik percben Bell zsákolással szerzett pontjaival beállt a lélektani 10 pontos különbség a két együttes közé. A folytatáshoz pedig, már ez adta meg az alaphangulatot.

Látványos és eredményes kosárlabdát játszott a Körmend. Cseh sapkázott, a másik oldalon pedig egyedül a Wilson-Raivio páros tartotta a kaposváriakat úgy, ahogy. A nagyszünet egyébként éppen jókor jött, mivel – az egyébként az eredményt abszolút nem befolyásoló – Szőke Balázs a dudaszópillanatában behulló tripláját érvényesnek ítélte a játékvezetői hármas. Ez pedig felpezsdítette a hazai szurkolókat.

A második félidőben aztán pályára lépett a sokáig maródi Fodor Gergely. A közönség nagy tapssal köszöntötte a sokat kihagyó játékost. Az öröm tovább fokozódott, amikor 30 sőt 40 pontra ugrott meg a Körmend. A végén már a kulcsjátékosoknak is pihenőt adott Sabáli Balázs és a teljes kispadnak lehetőséget adott, hogy pályára lépjen.

MJUS-Fortress Körmend - Kaposvári KK 103-68
A figura jó-, a csapat eredményes volt
Bonyhádi Zoltán

Sabáli Balázs, a Körmend edzője: Kicsit tartottunk a találkozottól, mivel az elmúlt két hétben nem tudtunk edzőmérkőzést játszani, és nem tudtuk, hogy milyen ritmusban fogunk játszani. Az elején volt egy kis bizonytalanság, de utána végül is uralni tudtuk a mérkőzést és egy közönségszórakoztató meccset játszottunk, így szezonnyitóként. Mindenki pályára tudott lépni, ez is örömteli. Látszik azért, hogy van még munka a csapattal. Nem szabad, hogy ez a győzelem elaltasson minket, mert jövő héten nagyon fontos meccs vár ránk Nyíregyházán.

Fekete Ádám, a Kaposvár edzője: Gratulálok a Körmendnek. Beigazolódott, amit már hetek óta lehet hallani, hogy ez a Körmend egy nagyon jó csapat. Sajnos ma, mi nem tudtunk méltó ellenfelek lenni. Jövő héten egy teljesen másik Kaposvárt fog látni a közönség ez teljesen biztos. Keister a védekezésben küzdött, hajtott, de támadásokban meglátszott, hogy csak pár napja van nálunk és nem tudja a figuráinkat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport