Újabb körmendi lépés a négy felé

Sikerült másodszor is legyőznie a MJUS-Fortress Körmendnek a T.O.M.Controll-Kecskeméti KSE csapatát. A forgatókönyv ugyanaz volt, mint az első találkozón, szoros állás után az utolsó negyedben lépett el a Körmend és húzott be egy újabb strigulát a győzelmek mellé.

Három győzelemig tart a párharc a Körmend és a Kecskemét között. Az első és a második meccsen is a házigazda húzta be a győzelmet, és ha már a harmadik találkozón is egy házigazda, akkor már a csapatok nem borították fel az eddigi menetrendet.

Negyedről negyedre 1-2 pont

Nem hozott komoly különbséget a két csapat közi csatában az első félidő játéka. Bár a második negyed elején úgy tűnt, a Körmend 10 pont fölé tud lendülni, végül ez a részsiker elmaradt, a kecskeméti magas emberek eredményes palánk alatti játékának következtében. A félidő utáni nagyszünetre mégis a Körmend mehetett pár pontos előnnyel pihenni, Boldizsár visszapöcizett kosarának köszönhetően.

A második félidőben aztán továbbra is fej-fej mellett haladtak az együttesek. Az igazi áttörést a Ruják triplája hozta meg az utolsó 10 perc felénél. A válasz ugyanis elmaradt a túloldalon, ezután pedig még egy pár hazai kosár következett. Az utolsó pár percben ugyan még rezgett egy kicsit a léc a Körmendek, de végül sikerült egy újabb győzelem ezzel pedig ismét lépéselőnybe került a vasi együttes.

Mjus Körmend Kc - Kecskeméti Kc
Bell ismét vezére volt övéinek
Unger Tamás

Sabáli Balázs, a Körmend edzője: Ugyanolyan mérkőzés volt mint az első hazai. Mindkét csapat nagyon rosszul dobott távolról, ez döntő jelentőségű volt. Végül az döntött, hogy a végjátékban el tudtunk menni 7-8 ponttal, mivel a negyedeket csak 1-2 ponttal tudtuk nyerni, ami szintén a két együttes hasonló játékerejét mutatja. Minden meccsen van valami, amire jobban oda kellene figyelnünk, ez most a támadó lepattanó volt. Úgy néz ki, hogy még tovább fogytunk, mivel Dávid Gergely ráesett a műtött könyökére. Megyünk tovább, a következő találkozót pedig megpróbáljuk megnyerni.

Kecskemet
Lelkesítés
Unger Tamás

Sztojan Ivkovics, a Kecskemét szakmai igazgatója: Egy nagyon jó hangulatú mérkőzést játszottunk, ahol nagyobb sanszunk volt a győzelemre, mint az első körmendi találkozón. Mindent megteszünk, hogy a következő meccsen ismét mi győzzünk, ha ezt sikerül véghezvinni, akkor az ötödik találkozón ki fogjuk harcolni a továbbjutást jelentő győzelmet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport