Körmendi győzelem a hazai tornán

Bár kissé enerváltan, de ugyanakkor könnyedén győzte le az osztrák bajnoki címvédő Oberwart csapatát a MJUS-Fortress Körmend. Bell lett az MVP. Megérkezett Kasib Powell.

A tegnapi versenynap után, ma már a helyosztókkal folytatódott a VII. Mogyorósy Szilárd emléktorna. A Zalakerámia-ZTE KK a Fürstenfelddel, a házigazda Körmend pedig az Oberwarttal csapott össze. Előbbi párosítás a bronzéremért, utóbbi pedig a torna elsőségért lépett pályára.

A tegnapi szoros meccs után, ma egy kissé nagyobb különbség mutatkozott meg a ZTE és aktuális ellenfele között. Az első negyedben még úgy ahogy tartották magukat, a másodikban azonban már nagyon leszakadtak a zetések. A folytatásban aztán már hiába rendezték az erőviszonyokat, sajnos fordítani nem tudtak.

Kis Attila, a ZTE edzője: A torna jól szolgálta a felkészülésünket. Sok mindenben előre léptünk.

Körmenden marad a Kupa

A vasárnap délután második meccsét a rendező körmendiek játszották. Bár még meg sem történt a feldobás, a közönség már felizzott. Izgatottságukat pedig az okozta, hogy megérkezett a MJUS-Fortress Körmend harmadik idegenlégiósa a Miami Heat csapatában is megfordult Kasib Powell.

Zsebe Ferenc és Kasib Powell
Bonyhádi Zoltán

Kissé enerváltan lépett pályára a Körmend. Sok támadásnak le kellett pörögnie ahhoz, hogy végre hazai pontokat is mutasson az eredményjelző. A szoros osztrák védekezést csak egy kisebb ritmusváltással tudta megzavarni a Körmend.

A harmadik negyed álmosságát aztán az utolsó felvonás pörgős játéka feledtette. Az Oberwart pár pontra meg is közelítette a vasiakat, ám két lopott labda után ismét magabiztossá vált a hazai vezetés. Ami végül a győzelemre is elég volt.

MJUS-Fortress Körmend – Oberwart Gunners 77-64
Bellt választották a torna MVPjének
Bonyhádi Zoltán

Sabáli Balázs, a Körmend edzője: Fásultak voltak a fiúk, ez nem is csoda, hiszen két hete pihenőnap nélkül készülünk. Látszott, hogy nem találjuk a ritmust, hogy nagyon sok hibával játszunk. Powell megérkezett, így végre teljes a csapat. A következőkben tehát már könnyebben tudunk edzeni is. A torna hasznos volt, de csapatjátékban van még mit fejlődnünk.

VII. Mogyorósy Szilárd emléktorna

1. MJUS-Fortress Körmend
2. Oberwart Gunners
3. Fürstenfeld Panthers
4. Zalakerámia ZTE KK

Különdíjasok:

Legjobb védő: Shaw (Oberwart)
MVP: Rashad Bell (Körmend)
Legjobb hazai játékos: Németh István

Mogyorósi család különdíja, a tavalyi szezon legjobb 22 év alatti körmendi játékosának: Golomán György

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport