Most már Kőszegtől ráhajthatunk az S31-re

A határig elkészült az osztrák gyorsforgalmi út.
Két év és 10 hónap alatt elkészült a Pullendorfer Straße (B61a), az S31-es út meghosszabbítása, mely most Rőtfalvánál/Rattersdorf egy kilométerrel a magyar határ előtt ér véget. Az út új szakaszát hétfőn délelőtt adták át - írja a volksgruppen.orf.at.

Az S31-es gyorsforgalmi út Felsőpulyától vezet tovább Rőtfalva érintésével a magyar határ irányába. A hétfői ünnepélyes átadáson jelen volt Hans Niessl tartományfőnök és Helmut Bieler útépítésért felelős tartományi tanácsos is.

Megépült az S31-es Kőszegig
http://volksgruppen.orf.at

Bieler elmondása szerint a 10 kilométeres szakasz jelentős tehermentesítést jelent a környező, érintett községeknek. Ezentúl a közlekedésbiztonság szempontjából is fontos az új út, tette hozzá a tanácsos. Az építkezés költsége meghaladta a 37 millió eurót.

Jelenleg zajlanak a közös megbeszélések egy osztrák-magyar EU-projekt fixálásáról, eredményeket ősszel várnak. Amennyiben ez pozitív lesz, akkor a tavasz folyamán megkezdődhetnek a munkálatok az utolsó, a határig vezető kilométer megépítésére.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet