Most Matolcsy szólt be Parraghnak

És úgy vélekedett, hogy jobb lenne egy önkéntes kamarai rendszer.

"Megtisztel a kérdésével, bár nem lettem kamarai szakértő, annak ellenére, hogy a kamara elnöke már jegybanki szakértőként tekint magára" – szúrt oda Parragh Lászlónak, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökének egy kötelező kamarai tagságot és a kamarai tagdíjat érintő ellenzéki kérdésre válaszul Matolcsy György hétfőn a parlamentben a hvg.hu beszámolója szerint.

Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy szerinte "jobb az önkéntesség, én egy önkéntes kamarai rendszert szívesebben látnék, nem hiszem, hogy érdemes egy kötelező kamarai rendszert fenntartani, ha a tagok saját bevallása szerint 80-90 százalékuk nem veszi igénybe az ezért járó szolgáltatásokat", majd hozzátette, hogy "jobb egy működő kamara, utóbbiból van is, például a szomszédunkban, Ausztriában."

A Parragh és Matolcsy közötti "vita" már jó ideje tart, ugyanis Parragh László többször is bírálta a jegybank vezetését az utóbbi időben, mint például tavaly októberben, amikor úgy vélekedett, Parragh szerint Matolcsy nem ért a gazdasághoz 2023. October 02. 15:26 hogy az MNB elnöke nem ért a gazdasághoz.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet