Xavier Beauvois Emberek és istenek című filmje akár sematikusan és giccsesen leegyszerűsítő feldolgozása is lehetett volna egy 1996-ban Algériában valóban megesett véres drámának. A sztori kifejezetten jó alapot kínálna a „kultúrák harca” jellegű gyűlöletkeltésre és egyoldalúságra. Ami megragadna a fanatikus iszlám felkelők által ártatlanul meggyilkolt trappista szerzetesek mártíromságának felmutatásánál. Bizonyítva az európai misszionáriusok sziklaszilárd hitének erejét a barbár Mohamed-hitűek gonoszságával és elvetemültségével szemben.
Ebben az esetben nekünk, az áldozatokkal egy kultúrkörhöz tartozó nézőknek nem kellene szembenéznünk mindazokkal a kényelmetlen apró részletekkel és vonatkozásokkal, amelyekkel ennek a francia mozinak a stábja a történtek aprólékos feltárása után szembesített bennünket. Ez az alaposság és mértéktartás nem hagyja, hogy a nyugati civilizáció és a keresztény vallásosság felsőbbrendűségét hirdető tantörténetként nézhessük filmjüket.
Az 1990-es évek elején polgárháborúba süllyedő Algériában játszódik a történet. Fő helyszíne egy Atlasz-hegység lábainál, Tibehirine-ben álló trappista kolostor és a környékére települt arab falu. A volt francia gyarmatosítók örökségének legrosszabb hagyományait fenntartó központi kormányzat korruptsága ellen kíméletlen fegyveres harcot folytatnak az iszlám tanításait szélsőségesen értelmező, fundamentalista csoportok.
Ora et labora
A felkelők kiemelt célpontjai az államot segítő külföldi munkások és szakértők, a bármilyen rendű és rangú idegen és a velük normális viszonyt ápoló algériaiak. Nincsenek biztonságban filmünk misszionárius főszereplői, a vidéki kolostorban élő maroknyi trappista szerzetesközösség sem. Holott életük minden egyes perce az alázatról, a segítésről és a megértésről szól. Békés szimbiózisban élnek a környék lakóival, önellátó gazdálkodással teremtik elő a napi betevőjüket.
Gyógyítják a messzi földről a kolostor megfáradt doktorához elzarándokoló betegeket, tanácsokkal látják el a hétköznapi gondjaikkal hozzájuk forduló falusiakat. Alázattal és őszinte kíváncsisággal vesznek részt azok ünnepein. Alaposan ismerik és folyamatosan tanulmányozzák az őket befogadó kultúra szent könyvének, a Koránnak a tanításait. Miközben élik a maguk évezredes regulák által szabályozott szikár, ám mégis biztonságot, férfias otthonosságot teremtő egyszerű életét.
Próbatételek és kísértések
Ebbe a békés harmóniában zajló világba tör be először a híre majd az egyre közelítő valósága annak a kíméletlen küzdelemnek, amit a kolostor és a falu mikrovilága felett a nagyvilág, a nyugatias világi állam vív a fanatizmusukat mások számára is kíméletlenül mércévé emelő fegyveres muszlim felkelőkkel. Szerzeteseink egyik napról a másikra olyan dilemmákkal találják magukat szembe, amelyeknek megválaszolása keményen próbára teszi a hitüket és egymáshoz fűződő viszonyaikat is.
Olyasmikről kell közös, a közösség minden tagja által támogatott döntéseket hozniuk, hogy elfogadják-e a távoli és sok helyi által is gyűlölt állam által felkínált fegyveres védelmet. Hogy befogadják és gyógyítják-e a harcokban megsebesült radikális harcost, amikor azt társai a kolostor semlegességével mit sem törődve Karácsony estéjén akarják kierőszakolni tőlük. A legfontosabb kérdésként pedig szembesülnek a menni vagy maradni eldönthetetlennek tűnő dilemmájával.
Te mit választanál?
Miközben megpróbálkoznak addigi alázatukkal és megfontoltságukkal lavírozni az evilági konfliktusban, a külvilág egymásnak feszülő erői minduntalan állásfoglalásokra akarják kényszeríteni őket. A film egyik legnagyobb erénye, hogy (ha nem is bontja ki részletekbe menően) érzékelteti a hatalmi játszmában érintett oldalakat képviselők motivációinak sokféleségét (lásd buzgó és bizalmatlan tábornok kontra humánus-jóindulatú hivatalnok, a vakbuzgó muzulmán harcosok kontra vallási türelmet gyakorló katonai vezető).
A rendezés korántsem igyekszik a mártíromság felé haladó, mindenféle gyarlóságtól (gyávaság, bizonytalankodás, túlzott önféltés, gyengeség, alkalmazkodás) mentes, szent emberekként bemutatni a szerzeteseket. A fogaskerékszerűen, célirányosan előrehaladó történet ellenére a rendezés jó érzékkel kiválasztott apró gesztusokkal és jellemző reagálásokkal önálló arccal és sorssal, autonóm belső motívumokkal és döntésekkel rendelkező hús-vér embereket kreál a szerzetesek mindegyikéből.
A trappista szerzetesek végül a maradás és a legnagyobb valószínűséggel rájuk váró mártíromság mellett döntenek. Ebben nem kis részben játszik szerepet hitük (általuk is csak a kiélezett szituációban tudatosított) hétköznapisága, valamint a bennük bízó, őket életük keretének tekintő környékbeli arab közösség bizalma. A mindkét oldalról érkező fenyegetések ellenére sem adják fel mindennapjaik rutinját és csendes alázatát.
Tiszta forrásból tiszta beszéd
Így végül sorsukkal megbékélve és korántsem a világot megrendítő üzenetekkel felrázó, pózolós mártírok módjára fogadják el a történet végén rájuk váró kálváriát. 1996 márciusában - néhány kivételtől eltekintve - társaik szabadon bocsátást ezzel kierőszakolni akaró iszlamista harcosok hurcolják el őket. A filmben további (a valóságban borzalmas körülmények közt beteljesedett) sorsukat csak sejtetik az alkotók.
A hatásvadász jelenetekre és akcióorgiákra építő, látványos szuperprodukciók világában szinte esélytelennek tűnő képi nyelvezettel és cselekmény-bonyolítással dolgozik az Emberek és istenek. Apró és jelentőségteljes gesztusok, halk és lényegre törő mondatok, hosszú csendek és megtört mozdulatok, önmagukra figyelő és nyílt tekintetek, esetlegesnek tűnő és később mégis sorsfordító találkozások és helyzetek laza füzéréből áll. Egy súlyos és megrázó dráma letisztult és humánus feldolgozása. Amely éppen a téma részrehajlásmentes és egyetemes érvényű megfogalmazása miatt kaphatta meg számtalan elismerését. És kéri most a mi figyelmünket is...
