Akkor a tőlem megszokott felvezetés helyett csapjunk a lecsóba és nézzük meg Anne Sewitsky Happy, happy címre keresztelt, Sundance-díjazott filmjének alaphelyzeté! A sztori napjaink Norvégiájának egy hónapokra alaposan behavazott vidéki szögletében alakít ki olyan privát kísérleti helyzetet, ami még napjaink minden korábbinál elfogadóbb és tarka magánéleti viszonyai között sem megszokott (a hazai konzervatív szeleket figyelve pedig akár még ki is csaphatja egyeseknél a biztosítékot).
A kék sarokban a hazaiak, a vidéki páros. Kaja, a későharmincas tanítónő. Kissé rútkiskacsás külső és intézeti gyerekkor. Nyíltszívű, de harsány, nem is kicsit indiszkrét és tolakodó teremtés. Férje, Eirik gyanúsan zárkózott és túlontúl hallgatag, párját - kiskamasz szőke fiúcskájukkal, Theodorral egyetemben - eléggé durva ugratásokkal bosszantó, leginkább csak elvadászgató férfi.
Hozzájuk, (az aréna piros sarkában álló) szomszéd házba érkezik meg egy nap a nagyvárosi páros, Elisabeth és Sigve. Mindketten értelmiségiek, elegánsak és visszafogottak, kissé titokzatosak. A nő hűvös és tökéletes szépségű, érzéki kisugárzású asszony. A férfi talán kissé puhány és sodródó típus. Arrafelé nem annyira szokatlan, de azért nyilván feltűnést keltő módon örökbe fogadott, a szomszéd sráchoz hasonló korú fekete fiút (Noa) nevelnek.
Csapó... és tessék!
A film élvezetét rontaná, ha ezeknél a paramétereknél többet osztanék meg az olvasókkal. Elég legyen annyi, hogy titkokból és hazugságokból, elfojtásokból és tisztázásra szoruló privát motivációkból mindkét oldalra vagonnyi jut. Az egyik oldalról (főként Kaja által) erőltetett barátkozósdi a nem egészen másfél órányi filmidő alatt nagyepikus családi drámákhoz és ezerepizódos dél-amerikai szappanoperákhoz elegendő szembesüléssel és szembesítéssel, döntéssel és elbizonytalanodással teli változásözönt indít el.
Az összezártság miatt és a lélekbefordulásra ugyancsak sarkalló, decens és jóléti északi környezetben a négyes a párkapcsolati felállás majdnem összes lehetséges variációját produkálni fogja a film nézőinek. Amitől mindez páratlanul nagy élmény, az meglátásom szerint mindennek a szokatlan, szinte előzmények nélküli és páratlanul összetett, zavarba ejtően sokféleképpen értelmezhető és nézhető stílusa, elővezetése.
Legyen is rajta ruha meg ne is
Anna Sewitsky rendezőnő fiatal kora óta elképesztő tapasztalatot halmozhatott fel az emberi kapcsolatok és együttélés mindennapjairól. Mert a Happy, happy egy pillanatra sem unalmasan és ráadásul végig hihetően meséli el a négyes összekuszálódó vonzásainak és választásainak összes stációját. Miközben érzékletesen adja vissza mindezen döntések alakulásának dinamikáját és hangulatát is. Még a gyerekek elgondolkodtató perspektíváját és párhuzamos történeteit sem felejti el kibontani.
Ha akarom, Bergman klasszikusait idéző, kissé modoros kamaradráma - az ábrázolt lelki folyamatok súlyosságával spékelve. Ha akarom családi témájú, pszicho-drámatikus televíziós filmek kissé állatorvosi lóra hasonlító, minden megtörténhetőt magába sűrítő példázata. Ha akarom, karikaturisztikus (hol ironizáló, hol meg groteszk) paródiája a romantikus drámák és vígjátékok zsánereinek. Ha akarom, mindennek enyhén dogma-mozikat idéző, kisrealista és függetlenfilmes olvasata. Valószínűleg mindez együtt (meg még mindaz, amire most nem tértem volna ki).
Az elrajzolt, zsáner- és stílusparódiát sejtető megoldásokat erősíti a cselekmény fentiekben már jelzett, a filmidőhöz mérten túlzsúfolt fordulatossága, valamint a cselekményt hol a szövegeivel értelmező, hol meg fanyarul ellenpontozó, hol pedig keserédesen túlhangsúlyozó dalbetétek alkalmazása (a Szerencsés Négyes elnevezésű fiúcsapat vizuálisan is vicces jelenlétével). A szokatlan fűszerezésű filmcsemegék kedvelőinek kötelező/ajánlott északi produktum a belvárosban.
