Még az előtt van módunkban szemügyre venni és értékelni Tate Taylor A segítség című filmjét, mielőtt megkezdené menetelését a nagy amerikai díjkiosztókon (a sorban legelső Golden Globe-on öt jelölésével a nominált alkotások ezüstérmese lett). Tipikusan a fesztiválok kedvencének számító darabról van szó: társadalmilag fontos téma érzékeny tálalásban és minőségi formai kivitelezés, rengeteg nagyjelenetből építkező epikus meseszövés és jellemfejlődéseket kibontó remek színészi teljesítmények.
Az 1960-as évek legelején (mint az elnöki temetés egy jelenet hátterében futó tévés közvetítése jelzi, 1963-ban) járunk a valamikori rabszolgatartó, klasszikus amerikai Dél szívében, Jacksonban. A száz évvel korábbi rabszolga-felszabadítás ellenére a faji megkülönböztetés egészen abszurd előírásai ebben az államban még napi gyakorlatnak és kőkeményen betartott törvénynek számítanak.
Polgár, jog
A buszos és taxi-társaságok bőrszín szerint különölnek el, a boltos nem köteles bárkit kiszolgálni és a fehér orvos nem köteles színeseket ellátó kórházban dolgozni, az iskolákban nem ugyanabból a tankönyvből tanul fekete és fehér diák. A rasszok egyenlőségének bármilyen formában való hirdetése pedig bűncselekménynek minősül. Márpedig a cselekmény középpontjában éppen egy ilyen kísérlet áll.
Az Emma Stone által alakított Skeeter persze nem polgárjogi harcos, csupán egy frissen egyetemet végzett, agilis kezdő újságíró az egyik jacksoni lapnál. Nem elég neki a házimunkarovat által kínált szellemi horizont. Főként pedig többet akar, mint a környezetéhez tartozó többi fehér nő: nem született feleség akar lenni, aki koktélpartikat és jótékonysági gyűjtéseket szervez a nőegyletben. Írni, alkotni szeretne.
Mivel érzelmileg nagyon komolyan kötődött az őt felnevelő fekete dadájához, elhatározza, hogy környezete decens és cizellált, eleganciával előadott, de továbbra is kemény faji elnyomását és előítéleteit egy addig kevéssé megszokott szemszögből mutatja be. Riportkönyvet szándékozik írni a fehér házaknál házvezetőként és nevelőnőként dolgozó fekete nőkről. Akik a férjük mellett reprezentáló feleségek helyett néha komolyabb emocionális szálakkal kötődnek azok gyermekeihez. És rengeteget tudnak a zöldövezeti díszletekben zajló drámákról és kulisszatitkokról, intrikákról és hazugságokról.
Ébenfekete és csontfehér
A fiatal nőnek komoly segítsége is akad a munkában a tehetséges fiát tragikus munkahelyi balestben elvesztett, szintén írói ambíciókkal rendelkező fekete Aibileen ( Viola Davis drámai színésznő kategóriában Globre-ra jelölt alakítása) személyében. A kettejük közt óvatosan alakuló bizalmas kapcsolat lesz a fehérek és feketék együttéléséről lassan összegyűlő sokféle történetet és tapasztalatot magába sűrítő könyv katalizátora.
Írni pedig van miről, mert a könyv megszületésének hátterében nyugtalanul ott lüktet a faji elkülönítés mozdíthatatlan gyakorlata és a polgárjogi küzdelmek néha tragédiákba torkolló hevessége. Itt mindez kertvárosi apróságokban ölt testet. Született feleségeink fekete cselédeik számára az udvarokra külön mellékhelyiségeket állítanak fel, miközben képmutatóan afrikaiak számára rendeznek jótékonysági gyűjtéseket. A megalázásokat félve szóvá tevő szolgálók hamar munka nélkül találják magukat - és még jó, ha nem vádolják őket lopással.
Gazdag színekkel
A segítség gazdag árnyalataiból a riportkönyv elkészülése csupán csak a legfőbb cselekményszál. A női autonómia megélése, a hagyományos férfi-nő kapcsolatokon való túllépés esélyeinek boncolgatása, a generációs különbségek feldolgozása, a kulturális különbségeken átnyúló kommunikáció lehetőségeinek ábrázolása legalább ennyire fontos témái.
Köszönhetően a profi látványtervezésnek és minőségi operatőri munkának a film minden ízében és színében hűen idézi fel a korszak déli miliőjét és atmoszféráját. Amire leginkább emlékezni fogunk, az vagy féltucatnyi elképesztően erős színészi teljesítmény. A már említett két főszereplőn túl a harsány fekete cseléd, Minny karakterét megformáló Octavia Spencer és a nyíltsága és erotikus vonzereje miatt a háziasszonyok társaságából kirekesztett csupaszív Celiát alakító Jessica Chastain játékát kell kiemelni (mindkettőjüket mellékszereplői díjra jelölték). És bizonyára sokan fogják emlegetni az intrikus és gonosz Hillyt játszó Bryce Dallas Howardot is.
A segítség az értékei ellenére sem hibátlan munka. Talán túlságosan is a feloldó és megnyugtató lezárásra törekszik, társadalomkritikája nyilvánvalóan nem eléggé árnyalt és mély (mondhatjuk didaktikusnak is). A színészi jutalomjátékokra teret adó nagyjelenetekből való építkezése kicsit hatásvadásznak és meseszerűnek hat. A fináléhoz közeledve szaporodnak benne a szentimentalizmus határát súroló szituációk (bár a film javára legyen írva, ezek szinte mind a giccshatáron innen maradnak). Ezzel együtt egy mozikban ma már csak elvétve felbukkanó nagyigényű, fogyaszthatóan drámai filmes elbeszélés kortárs megfelelője - megnézésre nagyon is érdemes darab.
