Szerelem olasz módra
Nyári szezonra szánt (így Szombathelyre kissé megkésve érkezett), alkotói által egzotikusnak gondolt motívumokkal megspékelt romantikus komédia Jason Todd Ipson hollywoodi kisiparos Szerelem olasz módra című filmje. Eredeti címe már kicsit közelebb visz minket a témához és készítői szándékához: a sztoriban ugyanis Mindenki olasz akar lenni. Leginkább Jake Bianski nevű főszereplője, aki halpiaci kisvállalkozó Észak-Bostonban, és olasz-amerikai haverjai szerint a harmadik x-et elhagyván éppen ideje lenne, hogy megnősüljön.
Csakhogy Jake lelkének van egy furcsa vonása, ami ezt a fordulatot majdhogynem lelhetetlenné teszi - reménytelenül bele van zúgva egykori, mára háromgyerekes és házas családanya szerelmébe, Isabellába. Mondhatni leragadt az időben és a lány iránti viszonzatlan plátói érzésekben. Ezért hatástalanok a tapasztaltabb barátok párszerző akciói, fondorlatos rábeszélései. Még a hasonlóan szingli, szemrevaló állatorvos Marisa előtt is főként attól akar magabiztos férfinak látszani, hogy Isabella iránti kitartó szerelméről áradozik…
Latin szeretők?
Jake húzása már csak azért sem szerencsés, mert Marisa megkedveli őt. Amire a rokonszenv mellett a lány egyre hangosabban ketyegő biológiai órája a legfőbb magyarázat: nem kevéssé temperamentumos olasz szomszédasszonya hatására úgy érzi, ideje lenne társat, leendő gyermekeinek apát találni. Egyik főszereplőnk sem intézi túl magabiztosan szívügyeit és mindketten elhallgatnak a másik előtt ezt-azt. Fogyatékosságaikat pedig leginkább azzal akarják leplezni, hogy mindketten olasznak hazudják magukat a másiknak.
És itt érkezünk el a film egyik legnagyobb gyengéjéhez: az alkotóknak a mediterrán származás motívumáról csak a legközhelyesebb, legelőítéletesebb dolgok jutottak eszükbe. Az olaszok szerintük elsősorban és szinte kizárólag is hangosak és harsányak, naphosszat teszik a szépet és mindezt elsősorban is környezetük megvezetésével művelik.
Korántsem mediterrán ízek
Még nagyobb baj, hogy az ígéretes alaphelyzetből és a figurák karakterjegyeiből felsejlő lehetőségekkel a sztori kibontásában sem történik semmi olyan, amit ne láttunk volna már ezerszer, nem kevésszer jobban. Néhány közepesen vicces, főként a (valójában olasz) mellékszereplők életrevalóságának köszönhető poén mellett a szerelmi szál kibontása sem igazi és késleltetett izgalmat, sem a latin temperamentummal színezett eredeti ötletet nem rejt nézője számára. Az olasz konyha ínycsiklandó fűszerezése helyett egy íztelen, sótlan recepttel untatnak az alkotók.
Teszik mindezt ráadásul kevéssé erőteljes, erősen közepes tehetségű főszereplők csatasorba állításával. A bazi nagy talján lagzi tehát egyelőre elmarad - a nemzeti színekkel spékelt romantikus komédiák kedvelőinek továbbra is a görög verzió újranézésével kell beérniük! A bátrabbak és a műfaj minden termékét levadászó fanatikusok a Cinema Cityben kereshetik.
Rózsaszín sajt
Hogy mire ment ugyanezzel az alapanyaggal és műfajjal egy pályakezdő magyar filmes? Tóth Barnabás Rózsaszín sajt-ja messze fogyaszthatóbb, kifejezetten ízletes csemege a heti mozimenüben. Az érzelmi csetlés-botlást, a szívszerelem labirintusát ráadásul rendezőnk a felnőtté válás nehézségeivel egyetemben és feje tetejére állított szereposztással vezeti fel nekünk. Sztorijában ugyanis nem a 19 éves orvostanhallgató fiú az, akiben tombolnak a hormonok és ettől alig fér a bőrébe.
Dani (maga a direktor, többek között az Eldorádó egykori gyerekszínésze) éppen hogy a stabil érzelmi kikötőt, élete nagy szerelmét keresi és várja. Nőgyógyász apukája, a negyvenes Tibor (a remek karakterszínész Bezerédi Zoltán) az, aki nem csak foglalkozásából eredően érdeklődik a női nemiség iránt és száll hamvas virágszálról a még hamvasabbra. Tőle származik a filmcímnek az illatokra és ízekre nem is akármilyen módon utaló szexuális metaforája, amelynek feltárása az illendőség okán nem tűri az Internet virtuális nyomdafestékét (meg ha megtenném, mi maradna akkor a film megtekintésére?).
Pasik csetepatéja - a megoldásban csajokkal
Tibor felesége halála óta egyedül neveli fiát. Pontosabban az érzékeny lelkű kamasz próbálja elviselni szoknyapecér és szabad szájú ősét, aki hol négyszemközt, hol alkalmi partnerei előtt igyekszik folyton zavarba hozni és férfiasságból kioktatni csemetéjét. Márpedig Tibornak az ágyba vitt lányok és a velük a lepedő-akrobatika során alkalmazott pózok száma ennek a fokmérője. Meg a levegővételek hossza a közös uszodalátogatások során. Ez utóbbi vizes közeg és a kedvenc távol-keleti dobja Dani számára inkább a valóság előli menekülési eszközei.
A mindent elsöprő kapcsolatra várakozás folyamatos kigúnyolása elől a fiú végül az anya francia rokonaihoz utazik. És gall földön találkozik az érzelmek megélésének egy sokkal tapintatosabb és érzékenyebb közegével. Házigazdája a családi sajtüzemet is működtető, szexis Isabelle, aki finom terelgetéssel és tapasztalataival segíti a fiút a remélt érzelmi beavatás pillanatának felismerésében. Még egy szerelmi háromszög is kialakul a srác életébe sellőként beúszó szinkronúszó lány, Rita és köztük.
Kettő az egyben
Eredeti, gazdag és sokféle személyes kapcsolat kibontására lehetőséget adó figurák. Eredeti és a rendező generációjának életérzéseit, útkereséseit színesen és hitelesen megjelenítő szituációk. A szexualitással árnyaltan bánó, jelképeiben átgondolt, képi világában ízléses alkotás. Talán a humor adagolásában lehetett volna kicsivel nagyobb egyensúlyra törekedni az apa és a fiú cselekményszálai között: a fiú ősromantikus, felfokozott érzelmi útkeresése egy árnyalattal komolyabbra, az apa alakja egy cseppet harsányabbra sikeredett a kelleténél.
De mindenképpen figyelemreméltó, a magyar mozi ezredfordulós felívelését, a nemzedéki vallomások hagyományát méltón folytató dolgozat ez. Amely ugyanakkor bátran ajánlható a szórakozásra és kedvelt műfajokra vágyó nagyközönségnek is. Amerika pite helyett magyar desszertcsemege - némi franciás körítéssel, árnyaltabb ábrázolással és a műfaj átlagától megszokottnál mélyebb tartalmakkal. Sajtkóstoló a Savaria Moziban.
Vakság - némi művészetelméleti nekifutás
(Vicceskedő szófordulattal azt kérdezhetnénk most): Vajon elvakultak-e azok a hozzáértők, akik azt állítják, hogy az igazán míves, minőségi irodalmi művekből kutya nehéz jó filmes feldolgozást készíteni? Az eredeti szövegeket hűen követni szándékozó adaptációk alkotói tényleg vért izzadnak-e a szövegek vászonra fordításával, hogy annak a szintjét legalább megközelítőt hozzanak létre? Hány igazán sikerült próbálkozást ismerünk a szöveget csak ihletforrásként kezelő, szabadabb változatok és az eredeti forgatókönyvi ötletből készült remekművek sokasága mellett? (Játszhatunk egyetemi szemináriumot, mint teszik a Sikoly 2 elején a folytatásos filmekkel: nekünk a pénteki rádióműsor alatt A Gyűrűk Ura jutott eszünkbe, de biztos akad még…)
Egyáltalán: egy tökéletes formáját az irodalomban már elért művet érdemes-e, szabad-e átformálni egy másik kifejezésmód nyelvére? Mindezek a kérdések azért jogosak a kanadai-barzil-japán koprodukcióban készült Vakság kapcsán, mert a mozi Jose Saramago Nobel-díjas író azonos című regényéből született.
Alkony – Zóna
A film cselekményének középpontjában egy (a portugál író kedvelt fordulataként az egész emberiséget kihívás elé állító) rejtélyes, a fehér vakságként emlegetett kór áll. Egy japán származású férfi, a felesége, az őt kezelő szemorvos ( Mark Ruffalo), a férfit kórházba segítő jó szándékú ember… az érintettek köre egyre csak nő, míg nem a hatóságok szükségállapotot vezetnek be. A betegeteket összegyűjtik és egy szigorúan őrzött, lerobbant elmegyógyintézetbe szállítják, ahol minimális szükségleteiket biztosítva a sorsukra hagyják őket. A vakok közössége kezdetben sikerrel birkózik meg a helyzettel és tartja fenn a civilizáció minimumát.
De megjelennek a káosz vámszedői: egy félszemű férfi ( Danny Glover) vezetésével a született vakok tapasztaltabb csoportja terrorizálni kezdi a többieket. Ellensúlyként csak egyetlen ember marad: a szemorvos felesége (a nagyszerű Julian Moore), aki magát szintén betegnek tettetve vigyázza a szeretett férfit a szükség és nihil közepette. Elégnek bizonyul-e egyetlen igaz ember lelkiereje az együttérzést elsöprő káosz erejével szemben?
Fénytől megvakítva?
Fernando Mereilles (a nyers és megdöbbentő Isten városa és Az elszánt diplomata alkotója) az erősen példázatos és sűrű egyetemes kulturális utalásokkal teli, szürrealista hangvételű szövegből lehangoló, negatív utópiával kevert katasztrófafilmet és drámával vegyített thrillert hozott létre. Talán nem sikerült megütnie az eredeti mű minőségi szintjét, de mindenképpen elgondolkodtató és nyugtalanító, mozibarát verziót tett le az asztalra. A feldolgozás egyik legnehezebb feladványa a regényben többnyire belső nézőpontból ábrázolt kór vizuális megjelenítése volt.
A filmesek a hagyományos elsötétülő vászon helyett a fehérben feloldódó és felülvilágított képekkel érzékeltetik a látás elvesztésének sokkoló élményét. Szenvedő szereplőik azért nem látnak, mert túl sok a fény. Íme, egy Saramago példázatos, utalásos és összetett motívumai közül, amely bizonyosan eredeti módon került mozgóképre… A baljós fényben botorkáló emberiséget a Savaria Moziban vehetjük szemügyre.
