Sherlock Holmes (Cinema City Savaria)
Minden idők talán legismertebb detektívjét beviszik a sötét erdőbe - és a XXI. századba. Arthur Conan Doyle viktoriánus logikai bajnoka, a káosz erőin a kandalló mellett pipázgatva, elegánsan győzedelmeskedő Sherlock Holmes emberére akadt: a mozis ráncfelvarrást a posztmodern London bűnös oldalát jól ismerő Guy Ritchie-re bízták. Bár a kellékek közt a sétapálcák és a keménykalapok, a lovaskocsik és a gázlámpák maradtak, majdnem minden más megváltozott. Ez a Holmes igazi ütős, pörgős, kemény öklű és minden tekintetben kúl fazon lett.
Kemény ököl, hideg fej
A sztori majdhogynem mellékes: ezúttal egy lord Sötéterdő nevű arisztokrata próbálkozik Holmes, a világ és a brit birodalom végső kétségbe ejtésével. Detektívünkben azonban nem csak páratlan logikájú, hanem a közelharcban is jártas emberére akad. Mellette pedig egy korántsem másodhegedűsi szerepű segédre/barátra/rivális partnerre (nem kívánt törlendő!), doktor Watson személyében. A nyomozás logikai lépcsőfokai ezúttal csak kulisszák a direktorzseni klipszerűen vágott akcióorgiája és az azokat megszakító, erősen macsós szövegelések között. Azért ne tessék aggódni, a rossz elnyeri méltó büntetését!
Sármos csirkefogók
A főhősök mintha csak Guy Ritchie kortárs groteszk bűnmozijaiból származtak volna vissza a XIX. századi London ködös éjszakáiba. Nem a lúzerebbik fajtából származnak, de eleganciájuk gyűröttebb a délutáni televíziós feldolgozások talpig úriember detektívpárosénál. Csajoznak, isznak és káromkodnak éppen eleget. Robert Downey jr. és Jude Law felejthetetlen dinamizmussal és kellő öniróniával alakítja őket. Pont annyira, hogy a humor és az igényes látvány mellett már se a többi férfikarakter, se a dekoratív hölgykoszorú ne tudjon érvényesülni. Holmes filmes univerzuma emlékezetes esettel bővült. Nemde, kedve Watsonom?
Paranormal activity (Belvárosi Savaria Mozi)
Két évvel elkészülte után végre hozzánk is elérkezett az alig több mint 10 ezer dollárból készített és minden idők egyik legnagyobb arányú bevételét elérő barkács-horror, a Paranormal activity. A film tökéletesen belesimul az utóbbi évek videós-házimozis karakterű, a dokumentumfilmet és a különféle, főként horror-közeli műfajokat vegyítő hullámba ( Ideglelés, Rec, Karantén, Cloverfield, Ditrict 9). Mindez azonban nem a fapadosság és az amatőrizmus érzésével vegyül, hanem nyugtalanítóan valóságossá, szorongásossá teszi az egyébiránt egyszerű alapsztorit.
A dolog odakint - vagy idebent
Az Izraelből Hollywoodba származott Oren Peli filmjében egy fiatal pár költözik első önálló otthonába. A lányt azonban nyugtalanító rémálmok gyötrik: úgy érzi, nincsenek egyedül a lakásban. Furcsa zajok és motozások kísérik az éjszakát, nyomok vannak mindenhol, a tárgyak elmozdulnak a helyükről. Hogy megnyugtassa és ésszerű magyarázattal el is űzze a szorongását, párja videokamerát szerel fel a hálószobában. A hatás természetesen nem a lelki nyugalom lesz…
Veled is megtörténhet?
A kiszámíthatatlan történések, az őrületig fokozódó rejtélyesség, a megmagyarázhatatlan hatások minden közvetettségük ellenére sokkolják a vászon/képernyő előtt ülő nézőt, akárcsak a szereplőket. Talán mert tudjuk (már Hitchcock fürdőszobája és madarai óta), hogy mindez velünk is megtörténhet. Meg mert a legerősebb bennünk rejlő ősfélelmekre (sötétség, egyedüllét) építkezik a film. Elsöprő népszerűsége ismét csak bizonyította a thriller nagymesterének, John Carpenternek a szavait: mindig félelmetesebb, amit nem látunk, nem láthatunk. Az persze még mindig kérdés: van-e valaki/valami odakint? (Azért aludjanak jól!)
Tiszta napfény (Belvárosi Savaria Mozi)
Az elmúlt hetek több klasszikusabb, romantikus hangvételű női filmje után most itt egy furcsa, groteszk felütésű, fekete humorral vegyített képződmény, a Tiszta napfény. Főhősnője a hiperaktív kiskamasz fiát egyedül nevelő takarítónő, Rose. Feleségét soha el nem hagyó házasember szeretője van meg egy nálánál is lúzerebb húga, aki még mindig együtt él nyugdíj magasságában is a nagy durranást váró, botcsinálta üzletember apjukkal. Szép kis kompánia - kisrealista, függetlenfilmes feldolgozásért kiált. Meg is kapjuk, nyugalom! Csak kicsit másként, mint az szokás.
Dráma + komédia = dramédia
Christine Jeffs rendezőnő és Megan Holley forgatókönyvíró nem hétköznapi módon pörgeti fel az előzőekben ismertetett alapképletet és karakterei kitörési esélyeit. Rose a szeretőjétől megtudja, hogy hiány van a gyilkosságok, öngyilkosságok helyszíneit takarító vállalkozókból. Családi céget alapít, bevonja hugicáját is. A gyomorforgató suvickolások és nagytakarítások pedig előbb-utóbb a családi szennyes rendberakását vonják maguk után. A bizarr körülmények a titkok és hazugságok, elfojtások szövevényének bogozgatását is érdekessé teszik.
A fanyar humor és a csendes melankólia elegyéből gyúrt mozi sikerét a remek jeleneteken túl elsősorban a színészek játéka garantálja. A két nővér szerepében a Charlie Wilson háborúja után ismét egy vásznon szereplő Amy Adams és Emily Blunt látható (előbbinél érdekes lehet az összevetés a múlt heti főzőshow-s romkom alakítással!). A nagypapa alakítója pedig az egyenesen A család kicsi kincsé-ből ideszármazott Alan Arkin.
Adás (Belvárosi Savaria Mozi)
Akár slusszpoénnak is felfogható, hogy heti mustránk osó darabja egy olyan új magyar mozi, aminek kiindulópontja egy sokak számára meglehetősen nyugtalanító kérdés. Mi történne velünk és a világunkkal, ha a bennünket szinte mindenhol körülvevő képernyők és monitorok egyszer csak mind elsötétülnének?
Adás-szünet
Az információs társadalom vége? Az elektronikára alapozott kultúra halála? Újbarbárság, anarchia és káosz? Vagy egy jobb kor hajnala köszöntene ránk a régi bevált kommunikációs technika, a másik emberrel való közvetlen kapcsolat esélyével? A pár éve Fekete kefe című abszurdjával filmszemlét nyert Vranik Roland persze nem akciómozit rendezett, nem is a sztori gyakori fordulataira és az ütős párbeszédekre építette filmjét.
Show must go on?
Az Adás leginkább a képfüggőség elvonási tüneteit kutató kísérleti példázat. Középpontjában az új helyzetet eltérő módokon megélő három férfitestvér (a magyar filmekben nem eleget látható Hajduk Károly, Rátóti Zoltán és Terhes Sándor) áll. Egy kihalt, médiakatasztrófa-utáni világban próbálkoznak a túléléssel. A kultúra és az emberi kapcsolatok túlélési esélyeiről túl sok pozitív feltételezéssel nem él direktorunk - és ez valós jelenkorunkat minősíti. Pohárnok Gergely letisztult, geometrikus ürességet hangsúlyozó képei és a majdnem szürreális konstanzai tengerparti környezet csak növeli a talán nem is annyira abszurd vízió erejét. Kíváncsian várjuk, hogy Varanik Roland a film a sevillai siker után próféta lesz-e saját hazájában…
