Bernáth Zsolt rendező és a függetlenfilmes, valamikori Cruel World Team csapata Sherlock Holmes nevében című ifjúsági kalandfilmjükkel belenyúltak a tutiba. Egyrészről tisztességes hozzászólást kanyarítottak Guy Ritchie és a BBC zseniális mítosz-újraértelmezései és divattrendje margójára. Másrészt rámutattak az alapvető tényre: a kies hazai filmpiacon bizony iszonyatosan régen készült film a kiskamasz célközönségnek, amely pedig ma a mozifilmek egyik legbiztosabb fogyasztója.
Abban az országban fehér folt ez a gyártásban, ahol valamikor futószalagon gördültek ki a stúdiókból az olyan darabok, mint (figyelem, nosztalgikus révedezés indul!) az Öreg bánya titka, a Keménykalap és krumpliorr, a Nyár a szigeten vagy a Barátom, Bonca... Szerintem ne érdekeljen minket, hogy a dunaújvárosi alkotógárda motivációiban mennyi volt a piaci megfontolás (kultsikerű horror és akció-vígjáték próbálkozásaik eddig sem tették őket milliomossá). Örüljünk inkább, hogy a mostani produkció se nem kicsi, se nem savanyú... és nagyon is magyar.
Sherlock nevében ezúttal egy jól felismerhetően vidéki szocreál városkában két, szüleiktől és a felnőtt világ figyelmétől jótékonyan vagy eléggé el nem ítélhetően elhanyagolt kiskamasz nyomoz. A két fiú egymást Holmes-nak és Watsonnak szólítja. Kisebb udvariassági körök és némi várakoztatás után beveszik maguk közé Vicust is. Erre jó okuk is van: a lány a pár éve elveszett apját szeretné megtalálni, aki ugyanabban a rejtélyes ügyben volt nyomon, mint most a fiatalok.
Forró és hideg nyomokon
A városkában titokzatos módon tűnnek el, majd kerülnek meg a gyerekek. Utóbbinak akár örülni is lehetne, de a visszakerültekkel valami nagyon nem stimmel. Hőseink ráadásul az egyes esetek között összefüggést gyanítanak. És kezdetét veszi a nyomok összegyűjtése, a lehetséges magyarázatok gyártása. A detektívesdi először az iskolába, majd a város szélén álló, fura figurákkal és titkokkal teli cirkuszba vezet.
Rettenthetetlen és jól kombináló hőseink pedig sorra megismerik a mostani esetek és a cirkusz egykori leégéshez vezető múltbeli események kulcsszereplőit: a Jokerre hajazó és dadogós bohócot, a Kétarcra emlékeztető cirkuszigazgatót és az ijesztő és minden körben újra és újra felbukkanó iskolai karbantartót, az őrült Somnius professzort. Vannak többen, akiről időközben az is kiderül, hogy nem azok, akiknek elsőre látszanak. A nyomok pedig mind egy elhagyott városon kívüli aknába vezetnek - ami még korántsem a végállomás.
Magyar posztmodern - gyerekeknek és egykori gyerekeknek
A Sherlock Holmes nevében kivitelezésén persze meglátszik az alkotók amatőr- és függetlenfilmes múltja. A sztori egy-két ponton nehézkessé és kissé homályossá válik, a cselekmény ritmusa itt-ott megbicsaklik. A nehezen megtalált gyerekszereplők játéka persze nyilván olykor modoros. Ezzel együtt a sztori remek és fordulatos. Sőt mi több: a megfelelő kódok megtalálása után szívhez és lélekhez szóló, amolyan családi mozis üzeneteket hordozó.
Az már csak hab a tortán, hogy popkulturálisan is igazi csemegének számít a magyar kamasz-Holmes. Egészen leleményesen csúszik össze benne a kisrealista lakótelepi miliőfestés a thrillers-krimis atmoszférával. Randevút ad itt egymásnak a Harry Potter-széria komor fantasy-je és az Eredet álomfejtős akciómozija. A digitális trükkökkel és a horroros hangulatokkal, na meg a zsánerparódiával és a kamaszos bájjal sem fukarkodnak a filmesek.
A végeredmény egyáltalán nem nyomasztó (ami meg az benne, az a való életben is az) és bátran ajánlható a megcélzott közönségnek és felnőtt kísérőiknek, hozzátartozóiknak, barátaiknak és üzletfeleiknek. Ezzel együtt ne a hollywoodi fősodor tempójára és látványvilágára tessék készülni! Bernáth Zsolték sokkal hűebbek a cikk elején felemlegetett előképekhez, mintsem a nagyközönség elvárásaihoz. A film ráérősen és emberszabásúan meséli el sztoriját. Úgy, ahogyan kamaszkorunkban nagyon sokan láttuk és éltük meg a kis- és nagyvilágot.
Még hetekig a belvárosi moziban tessék keresni! A magyar film új pénzosztóinak figyelmét pedig hadd hívjuk fel arra, hogy a bizonyára remek százmilliós filmtervek mellett az ilyen közönségüket kereső alkotások reklámjára is juttathatnának már némi apanázst. Egyenlő pályák, egyenlő esélyek: ne csak Harry Potter mehessen már biciklivel...
