Munkaterületen edzettek a Haladás kézisei?

Kovács László együttese már bevette az új Haladás Sportkomplexumot.

Alig egy hete, hogy Mészáros Lőrinc hobbicsapata ellen felavatták a Haladás új stadionját. Azóta többször írtunk már róla, hogy hiába adták át a Jézuska ajándékát, a sportkomplexumba – bármennyire is jól viselkedtek –, mégsem mehetnek be a sportolók, mert – ahogy az a Haladás VSE november 11-i közleményéből is kiderül – az épületben garanciális javításokat végeznek, ezért november 10-én, pénteken újból munkaterületté vált a placc (egészen november 20-ig).

Érdekes azonban, hogy a Haladás VSE Kft. kézilabda szakosztálya pénteken a Facebookon mégis posztolt egy galériát „Otthon, édes otthon címmel”, ami szerint a játékosok az új csarnokban edzenek. Egy nappal később, vasárnap pedig egy csapatfotó is kikerült az együttes közösségi oldalára, amely szintén az új komplexumban készült.

Ahhoz képest, hogy munkaterület, és nem mehet be senki, mégis ott edzettek a lányok. Tették mindezt munkavédelmi sisak nélkül, még szerencse, hogy nem sérült meg senki a csarnokrenováció alatt.

Az ügy érdekessége, hogy a Haladás kézilabda szakosztályának az a Gál Sándor a vezetője, aki Hende Csaba Őrvidékházában Hende-birodalom épült ki a volt szombathelyi huszárlaktanyában 2017. November 16. 17:39 igazgató-helyettes, illetve elnökségi tag a helyi Fideszben is.

Persze a fotók készülhettek akár a bezárásról szóló 10-i döntés előtt is, de akkor Foki Róbert elnökségi tag miért fogalmazott úgy a levélben, hogy "Nagyon sajnáljuk, hogy mintegy 300 sportolónk immár második hete nem tud edzéseket végezni." Illetve, ha a kézilabdások bemehettek, akkor az utánpótlás-focisták miért nem?

A Haladás egyébként ma délután négy órakor hazai pályán szerepel a másodosztályú női bajnokságban, Répcelakon fogadja a Győri Audi ETO KC U21-es csapatát.

Haladás VSE Kézilabda

Otthon, édes otthon :)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport