Nagyot ment a NAV: 21 milliós bírság a karácsonyi árusoknak

Az adóhivatal beindult az év végén, a Nyugat-dunántúli régióban is kiemelten ellenőrizte az ünnepi forgatagban árusítókat, szolgáltatókat.

A decemberi ellenőrzések a nagy forgalmú vásárok, piacok, vendéglátóhelyek, bevásárlóközpontok árusaira fókuszáltak: elsősorban a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatottak bejelentését és az áruk eredetét vizsgálták az ellenőrök. Kiemelt figyelmet fordítottak a revizorok az édességet, zöldséget, gyümölcsöt, halat árusítókra, de ellenőrizték a fenyőfaárusokat, a pirotechnikai eszközöket forgalmazókat és a téli sportokhoz kapcsolódó szolgáltatókat is - írja a regionális főigazgatóság legfrissebb közleményében.

Az ellenőrzési tapasztalatok azt mutatják, hogy az adózók ugyan tisztában vannak a nyugta nélküli értékesítés, és a szabálytalan foglalkoztatás következményeivel – alkalmanként akár 1 millió forintos mulasztási bírság is kiszabható –, mégis vállalják ennek kockázatát a nagyobb bevétel reményében.

Mészáros Zsolt

Az esetek mintegy harmadában nem adtak nyugtát, hat esetben az árusnak még vállalkozói igazolványa, érvényes adószáma sem volt, de a revizorok találkoztak visszaeső mulasztókkal is. Ezek közül a legkirívóbb eset az volt, amikor egy társaság két szórakozóhelyén harmadik és negyedik alkalommal tártak fel feketefoglalkoztatást. A bejelentési kötelezettség ismétlődő mulasztása miatt az egyik üzlet 30, a másik 60 napos lezárása várható, és jelentős összegű mulasztási bírsággal is számolhat a vállalkozás. Az ellenőrzésekhez segítséget adtak az online pénztárgépek adatai is, előfordult, hogy a beütött összeg dupláját találták a pénztárgépben.

Az esti órákban és hétvégén végzett ellenőrzéseknél a mulasztások aránya jóval magasabb, mint a hivatali munkaidőben. Pozitív tapasztalat volt, hogy az online pénztárgépeket működtető vállalkozók körében általában jelentősen nőtt a nyugtaadási hajlandóság, ugyanakkor a piacokon, vásárokban ennek épp az ellenkezője volt jellemző.

16 próbavásárlásból csak négy nyugta

Szilveszter előtti nap négy Győr-Moson-Sopron megyei városban egyszerre hét revizori páros ellenőrizte a forgalmas helyekre kitelepült, szilveszteri kellékeket árusítókat. A kereskedők az év utolsó napjaiban már egyáltalán nem számoltak ellenőrzéssel, 16 próbavásárlásból mindössze 4 alkalommal kaptak nyugtát a revizorok. A győri sétálóutcában találkoztak olyan kereskedővel is, akinél nyugtatömb sem volt, egy másik árus pedig úgy kínálta termékeit, hogy papíron már két éve szüneteltette vállalkozását.

Hasonló vizsgálatokra, akciókra a jövőben is lehet számítani, az online pénztárgépektől érkezett adatoknak köszönhetően pedig egyre több információ áll rendelkezésre a helyszínek, tevékenységi körök célzott kiválasztásához.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Aktuál