Hullámvasúton a Körmend

14 pontos vezetésről 10 pontos vereségbe szaladt bele Szegeden a vasi kosárlabda csapat.

Egy hétközi EuroChallenge meccs után, szombaton este Szegeden folytatta a magyar bajnokságot az Egis Körmend együttese. A körmendieken nagy volt a győzelmi kényszer, hiszen a téli szünet előtt ezen kívül még egy találkozó várt rájuk az NB1-ben, méghozzá Pakson. A Szegedet tehát le kellett volna győznie Ferenczéknek, hogy a tabella alján álló együttes további pontokat tudjon gyűjtögetni.

Nagyon álmosan kezdődött a találkozó, az első negyedben mind a két együttes lötyögött a pályán. Aztán a 6. percben Ferncz triplája, majd Burgess lopott labdából szerzett kétpontosa megváltoztatta a körmendiek ritmusát. Hiába kért időt Lazics edző, a vendégeket nem tudta kizökkenteni, így a vendégek nekiálltak előnyük növelésének. 11 pontos fórig meg sem álltak a körmendiek.

Na de messze volt még nem csak a meccs, de a félidő vége is. A Körmend 14 pontos előny (18-32) birtokában kissé könnyelművé váltak, a Szeged pedig Balaban kosarával kezdett visszarázódni. Csirics volt a következő percek főszereplője, a szerb játékos tripláival zárta még jobban az ollót, ami a félidő előtt ismét Balaban kosarával zárult össze. 42-42-es egált mutatott 20 percnyi játék után a tábla.

A második félidőben a Szeged nem hagyta abba a megkezdett munkát. Előbb egy 8-1-es periódust produkáltak, majd Molnár kosarával 14 pontra ugrott meg a hazai előny. A Körmend innen kezdve már nem tudott újat mutatni. A hazai oldalon pedig Csirics magabiztosan tartotta csapatát, sőt Balaban is becsatlakozott a társhoz a pontgyártásban.

A végén még egy kis kakaskodás is belefért. Lemon nem bírta idegekkel a meccset és alig egy perccel a vége előtt akaszkodott össze az egyik szegedi játékossal. Ezzel egyébként egy Burgess mellett egy újabb alapember pontozódott ki a körmendi oldalon. Doktor és Németh is lehetőséget kapott a pályán, a Szegedre látogató körmendi drukkerek már csak ennek örülhettek, a győzelem ugyanis a hazaiaké volt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport