A vétlen sofőr meg is sérült.
Egy nemesbődi lakos személyautóval közlekedett Szombathelyen az Alsóőr utcában, amikor haladása során az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla ellenére behajtott a 11-es Huszár út kereszteződésébe.
Itt összeütközött egy, a Vörösmarty Mihály utca felől közlekedő, szombathelyi lakos által vezetett gépkocsival.
A balesetben az elsődleges orvosi vélemény alapján a szombathelyi sofőr könnyebben megsérült.
Az eset körülményeit a Szombathelyi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja – írja a police.hu.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!