A PUK Csoport története nagyjából negyedszázada kezdődött, egy pincében, ahol fiatal alkotók, gondolkodók és a megszokott kulturális kereteken kívül mozgó emberek találtak egymásra. A Pincém Underground Klub, vagyis a PUK nem egyszerűen egy újabb szombathelyi szórakozóhely volt. A zene mellett performanszok, kiállítások, filmek és különböző kísérleti művészeti produkciók kaptak helyet, a formáció pedig hamar túlnőtt az eredeti közegen.
Péntek este a Bohém Klubban először levetítették azt a kisfilmet, amely Poprócsi Barnabás idei Bloomsdayen bemutatott abszurd báb-performanszából 
Zoknival érkezett a megváltás Haléknak a szombathelyi Bohém Klubban June 13. 15:00 , a Céllövölde avagy Halék vonulása és a Galád, Fenemód Borzas Baromian Kegyetlen Kefe című előadásból készült. A vetítést követően Hegedüs László beszélgetett a PUK két meghatározó alakjával, Hegedüs Adriánnal 
„Szombathelyen mindig tennem kellett azért, hogy legyen valami mű, amit a végén aztán nem is élveztem” June 08. 19:00 és Poprócsi Barnabással 
„Lezárok minden kaput. A kulcsot majd később adom oda.” June 07. 16:18 .
A negyedszázados történet felidézése azonban nem valamiféle megszépített múltidézés lett. Sokkal inkább annak körbejárása, hogy mit jelent ma függetlenül gondolkodni és alkotni egy olyan világban, ahol a figyelemért folytatott versenyben egyre rövidebbek a mondatok, gyorsabbak az ingerek, és szinte mindenből termék készül.
Egy pince, ahol nem csak zenét akartak hallgatni
A kezdeteknél még elsősorban a zene állt a középpontban. A kilencvenes évek végének, kétezres évek elejének elektronikus zenei világa, a techno és az underground kultúra jelentős hatást gyakorolt a fiatal alkotókra. A pince azonban idővel jóval több lett egy zenés találkozóhelynél.
A beszélgetésből kiderült, hogy a PUK szellemiségét már az induláskor meghatározta a fogyasztói kultúrával és a kommersz szórakoztatással szembeni távolságtartás. Nem akartak egyszerűen csak újabb programot kínálni a városnak. A zenét, a képzőművészetet, a filmet és a performanszt egyetlen kísérleti közegben próbálták összekapcsolni.
A társaság tagjai különböző területekről érkeztek: volt, aki festett, más fotózott, szövegeket írt, filmezett vagy éppen szerepelt az előadásokban. Ezekből az egyéni érdeklődésekből alakult ki az a sajátos formanyelv, amely a PUK-ot igazán különlegessé tette.
A művészetet ráadásul nem akarták bezárni a hagyományos kiállítóterekbe. Köztereken, a Savaria moziban és más szokatlan helyszíneken is megjelentek. A cél nem pusztán a polgárpukkasztás volt, hanem az, hogy tartalommal töltsék meg a szokatlan helyzeteket, és kizökkentsék az embereket a megszokott gondolkodási sémákból.
A PUK történetében voltak intenzívebb és csendesebb időszakok, személyi változások és átalakulások is. Hegedüs Adrián és Poprócsi Barnabás azonban a mai napig életben tartják a formációt. Nem feltétlenül ugyanazzal a lendülettel és ugyanazokkal az eszközökkel, mint huszonöt évvel ezelőtt, de az autonómia és az alkotói szabadság iránti igény nem változott.
Nem a néző idegeit akarják kímélni
A beszélgetés egyik legérdekesebb része az volt, amikor a mai művészeti közegről, a közönség figyelméről és a fogyasztói társadalomról esett szó.
Poprócsi Barnabás szerint ma már olyan mennyiségű információ és inger zúdul az emberekre, hogy a befogadás és a szelektálás képessége is egyre fontosabbá válik. A művészetnek ebben a környezetben különösen nehéz dolga van. A közönség figyelméért olyan tartalmakkal kell versenyeznie, amelyek azonnali, könnyen fogyasztható élményt kínálnak.
Barnabás alkotói világában azonban éppen a megszokott befogadási reflexek megkérdőjelezése a lényeg. A hosszúra nyújtott képek, a szokatlan jelenetek, a groteszk és az abszurd nem feltétlenül kínálnak azonnali megfejtést. Nem biztos, hogy minden pillanatban tudjuk, mit látunk, és az sem biztos, hogy egyáltalán szükségünk van egyetlen helyes értelmezésre.
Hegedüs Adrián is beszélt arról, hogy a közös munkákban mindig fontos volt a tartalom, az önkifejezés és az, hogy a művészet valamilyen módon gondolkodásra késztessen. A PUK nem valamiféle felsőbbrendű tudás birtokosaként akarja megmondani, hogyan kellene élni. Inkább más nézőpontokat kínál, és lehetőséget teremt arra, hogy az ember kilépjen a saját megszokott világából.
A beszélgetés végén a művészet jövője is szóba került, különösen a mesterséges intelligencia, a társadalmi bizonytalanságok és a fiatalok figyelmi nehézségeinek összefüggésében. A válaszok között volt némi pesszimizmus, de a folytatás szándéka egyértelmű maradt. Mert az alkotás maga is valamiféle optimizmus, hiszen aki létrehoz valamit, az mégiscsak hisz abban, hogy van értelme a jövőnek.
Barnáé volt az este, és ezt nem lehetett félreérteni
A pódiumbeszélgetés után nem ért véget az este, hanem éppen ekkor vált igazán érzékelhetővé, hogyan működik mindaz, amiről addig szó esett. Poprócsi Barnabás saját zajzenei performansza következett. Nem hagyományos koncertélmény volt, nem dallamokra épülő, könnyen befogadható produkció, hanem egy kísérleti hangzásvilág, amelyben a zaj, a ritmus és a performansz határai is elmosódtak. A hangok nem egyszerűen szóltak a térben, hanem fokozatosan maguk alá rendezték azt.
Hegedüs Adrián SzuperSzar nevű projektje ehhez képest egy klasszikusabb technós irányt képviselt. A kétezres évek elektronikus zenei világát idéző hangzás azonban itt sem pusztán nosztalgikus visszatekintés volt. A szettnek saját karaktere és sodrása volt, amely egészen más módon, de ugyanolyan hatásosan ragadta magával a hallgatóságot.
Az eredeti programhoz képest változás történt: Blanqui és Htavroh Budapesten ragadtak az időjárás miatt, így végül nem tudtak eljutni Szombathelyre. A kieső fellépési időket is Barnabás vette át, így az este zenei részének jelentős hányadát az ő produkciói határozták meg.
A két alkotó hangzásvilága különbözött, mégis ugyanabba az irányba mutatott. Barnabás zajzenéje és Adrián technós szettje olyan atmoszférát teremtett, amelyben az ember nem egyszerűen elmerült, hanem szinte elveszítette a kapaszkodóit. Nem kellett minden hangot külön értelmezni, nem kellett keresni a produkció mögötti egyetlen megfejtést. Elég volt hagyni, hogy a hangok dolgozzanak.
És talán éppen ez volt a péntek este egyik legfontosabb tapasztalata: a művészet nem mindig azért van, hogy megnyugtasson, szórakoztasson vagy könnyen fogyasztható élményt adjon. Néha egyszerűen csak beránt, átalakítja az ember viszonyát a megszokott dolgokhoz, és egy időre másfajta valóságot teremt körülötte.
A PUK Csoport negyedszázad után sem akar mindenáron megfelelni. Nem akarja rövidebbre vágni a képeket, egyszerűbbé tenni a hangokat vagy megmagyarázni, mit kellene gondolnunk. Péntek este a Bohémban Hegedüs Adrián és Poprócsi Barnabás megmutatta, hogy ez a fajta alkotói szabadság ma is létezik Szombathelyen. És talán éppen ezért van még mindig értelme annak a bizonyos pincében elkezdett történetnek.
