Nem kapott bort, ámokfutásba kezdett a részeg férfi Szombathelyen

Rátámadt három emberre és egy autót is megrongált.

A Szombathelyi Járásbíróság előkészítő ülésen 1 rendbeli testi sértés bűntette, 1 rendbeli egyedi azonosítójellel visszaélés bűntette, 1 rendbeli garázdaság vétsége és 1 rendbeli rongálás vétsége miatt halmazati büntetésül 8 hónap börtönre, 1 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélt egy különös visszaeső vádlottat. Kötelezte továbbá 222.742 forint bűnügyi költség megfizetésére – áll a Szombathely Törvényszék közleményében.

Az ítéleti tényállás szerint a vádlott ittas állapotban 2020. január 1-jén 13 óra körül bort kért egy férfitől Szombathelyen, a Zanati utca és a Sas utca kereszteződésénél a járdán. A férfi azonban nem adott neki, erre a vádlott ököllel fejen ütötte.

Ezt követően nekitámadt egy másik férfinak: megfogta a ruháját és megpróbálta megütni. A férfi azonban lefogta a vádlott kezét, majd összekapaszkodva mindketten a földre estek, ahol a sértett feje a talajnak ütődött.

Ezután a vádlott belekötött egy harmadik férfiba is: meglökte őt, és emiatt a földre esett.

Az egyik sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos, míg a másik kettő nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett el.

A vádlott aznap este, ugyancsak ittas állapotban egy Pálya utcában parkoló Fiat Panda típusú személygépkocsi első rendszámtábláját is levette, majd többször belerúgott az autó bal oldalába és lerúgta a bal oldali külső visszapillantó tükröt is. Ezt követően megkarcolta a rendszámtáblával a négy utasajtó borítólemezét, a rendszámtáblát pedig összehajtotta és a hátizsákjába tette.

Ekkor egy férfi rászólt, erre kiegyengette a rendszámtáblát és visszatette a helyére, majd elfutott a helyszínről. A vádlott cselekményével 75.575 forint rongálási kárt okozott a sértettnek, amely nem térült meg.

A vádlott kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartásai alkalmasak voltak arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsenek.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője a kiszabott szabadságvesztés enyhítésre érdekében jelentettek be fellebbezést.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek