Nem úgy van az, hogy kerekesszékkel csak úgy felszállunk a vonatra

Elismerte a MÁV, hogy elvárja a bejelentést, de azt állítja, ilyen esetekben hivatalosan nem szankcionál.

„Tisztelt MÁV, mit kell tennem, ha nem tudom előre megtervezni nyaralásom minden napját, de nem szeretném felmérgesíteni a kalauzokat?” – tette fel a kérdést egy kerekesszékes utas, miután a jegykezelő meg akarta büntetni. Állítása szerint az ellenőr azt kifogásolta, hogy utazását nem jelentette be 48 órával korábban.

A történet előzményét az érintett utas mesélte el a Népszavának: „Nyaraláson eszünkbe jutott átvonatozni Balatonföldvárra. Megnéztük a menetrendet, kiválasztottuk a vonatot, ami mellett ott volt a kerekesszékes embléma, és meggyőződtünk róla, hogy ez valóban egy alacsony padlós szerelvény. Kimentünk az állomásra, megvettük a jegyeket. Ajtónyitás gombbal, majd a kis kerekek enyhe megemelésével már a vagonban is voltam. Békésen ücsörögtem a behúzott fékjeimmel, amikor megjelent a kalauz. Határozott nyugalommal és nemmel válaszoltam arra a kérdésére, hogy bejelentettem-e az utazásomat. Mondtam, hogy nem, ma délelőtt döntöttem el a barátaimmal, hogy vonatozni szeretnénk. Ezen ő felháborodott, meg akart büntetni, mert – szerinte – ha nem jelentem be az utazást időben, nem tisztázott, hogy kinek a felelőssége, ha velem történik valami.”

A lap a témában megkereste a MÁV kommunikációs igazgatóságát, többek között arról érdeklődve, hogy valóban csak előre jelentkezéssel utazhat-e egy kerekesszékes a vonaton, és mi történik, ha ezt elmulasztja? Milyen képzést kapnak a vasút dolgozói arról, hogyan kell szakszerűen segíteni, ha erre szükség van?

A cég azt közölte: nem felel meg a valóságnak az állítás, ezért határozottan cáfolja azt az információt, hogy megbünteti a járataira előzetes bejelentés nélkül felszálló mozgáskorlátozott utasokat – olvasható.

Elismerték azonban, hogy a mozgáskorlátozott utasoknak az utazás előtt legalább 36 órával azért kell értesíteniük a MÁV-Startot „a segítségnyújtás iránti igényükről, hogy a vasúttársaság felkészülhessen, és minden szükséges intézkedést megtehessen a szolgáltatás biztosítása érdekében”.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet