Bruce Beutler Nobel-díjas immunológus, genetikus tudós érkezett vasárnap délelőtt Szombathelyre.
A tudóst Nemény András polgármester fogadta a Bolyai gimnázium tanáraival közösen az iskolában, ahol Beutler előadást is tartott az érdeklődő diákoknak.
A Nobel-díjas tudós a Nemzeti Tudósképző Akadémia közreműködésével érkezett Szombathelyre, az együttműködésről a februári közgyűlésen döntöttek a képviselők.
A polgármester beszédében megköszönte az Akadémiának és a Bolyai iskola elkötelezett biológiai oktatóinak a közreműködését, mint mondta, nélkülük nem jöhetett volna hétre a látogatás és az előadás.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!