Nyakánál fogva rántotta le a Nyugat fotósát egy Körmend-drukker

A nagy verést csak azért tudta elkerülni, mert a biztonságiak közbeléptek. Az volt a „bűne”, hogy lefotózott egy papírgalacsint a Körmend - Alba kosármeccsen.

Az Alba Fehérvárt fogadta a középszakasz felsőházának első mérkőzésen a Lami-Véd Körmend kosárlabdacsapata. Noha a bajnokesélyes vendégek simán, 37-tel legyőzték a piros-feketéket, indulatokból nem volt hiány.

A pályára bedobott papírgalacsin indította el a balhét
Bonyhádi Zoltán

A hazaiak egyik magáról megfeledkezett drukkere meccs közben a nyakánál fogva földre rántotta a munkáját végző fotósunkat, és csak a biztonságiak határozott fellépésének volt köszönhető, hogy nem lett nagyobb baj.

- A második félidőben a szurkolók, egy-egy heves reklamálás közben időnként betolták a reklámtáblákat a pályára, amiket a biztonsági őrök tettek vissza a helyére. Többek között erről is csináltam képeket, lehet, hogy már ez sem tetszett nekik, pedig csak a munkám végeztem. Ezt az alapvonal mögötti, újságíróknak kijelölt szektor elől készítettem. Aztán nem sokkal később átmentem a másik oldalra, hogy onnan fotózzam a mérkőzést. Ekkor a szurkolók közül valaki egy papírgalacsint dobott a pályára, amit szintén megörökítettem. Ezután elszabadult a pokol, többen is beszólogattak, papírgalacsinnal és érmékkel dobáltak, illetve köpködtek felém. A vége az lett, hogy miközben a pályát, a meccset néztem, valaki odalépett hozzám, és hátulról, a nyakamnál fogva hanyatt rántott. Egy biztonsági őr szedte le rólam - elevenítette fel a történteket Bonyhádi Zoltán, a Nyugat.hu fotósa.

A Nyugat.hu hivatalos levélben fordul majd a körmendi csapat vezetőségéhez és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségéhez, hogy tegyenek meg mindent a munkájukat végző újságírók biztonságáért.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

37 pontot vertek a Körmendre

A múlt heti mennybejutás után most poklot jártak a piros-feketék.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport