Továbbra is nyomoz a rendőrség a táplánszentkereszti címerben is látható „nyilaskereszt” miatt

Közben a település önkormányzata pontos választ adott arra, miért került a címerbe az állítólagos „tiltott önkényuralmi jelkép”.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, Oké, de mégis mit keres egy nyilaskereszt Táplánszentkereszt címerében? 2023. March 19. 07:05 nyilas kegyhelyet alakítottak ki Szálasi Ferenc egykori „nemzetvezető” feleségének sírjánál. A Lucz Gizella nyughelyén felállított emléktáblára felkerült egy állítólagos „nyilas” kereszt is, melyről aztán kiderült, semmi köze nincs az önkényuralmi jelképhez. Azt ugyanis a tervező Táplánszentkereszt címeréből vette át, vagy legalábbis erre hivatkozott.

A nyilas kegyhely Budapesten, a Farkasréti temetőben
Fazekas Lázár Benjámin / Mérce

Akkor feltettük a kérdést:

a rendőrség miért nyomoz egy olyan – állítólag önkényuralmi – jelkép után, aminek semmi köze nincs a nyilaskereszthez?

Ismeretlen tettes ellen továbbra is nyomoznak

Néhány nappal ezelőtt kérdéseket küldtünk az Országos Rendőrfőkapitányságnak a nyilaskeresztet illetően, ahol lapunkkal közölték:

„az ügyben a BRFK XII. Kerületi Rendőrkapitányság 2023. február 28-án feljelentés alapján indított nyomozást ismeretlen tettes ellen önkényuralmi jelkép használata vétség miatt.”

Hozzátették, a nyomozás továbbra is folyik, az ügyben gyanúsítottat még nem hallgattak ki.

„Szentkereszt templom titulusát ábrázolja”

Néhány nappal ezelőtt felkereste lapunkat a táplánszentkereszti önkormányzat korábbi cikkünk miatt. A levélben Családi Anita, a település jegyzője mellékelt egy dokumentumot Kereszturiné Pintér Mária "Táplánszentkereszt a XIII. századtól napjainkig" című, 2009-ben megjelent könyvéből.

Az ebben leírtak szerint

„a kereszt a településnek nevet adó középkori Szentkereszt templom titulusát szimbolizálja”.

Vagyis tényleg semmi köze a keresztnek a nyilaskereszthez, előbbit ugyanis már több száz éve használják.

Táplánszentkereszt címere

A dokumentumból megtudtuk azt is, hogy a címert Strén Józsefné tervezte 1991-ben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet