Tükröm, tükröm, mondd meg nékem - Ki lesz 2009-ben a Nyugat Királynője?

Újraindul sikeres szépségversenyünk, nevezz, hátha idén a Te fejedre kerül a korona! Legyen Tiéd egy évre egész Nyugat-Magyarország és a férfiak hódolata!

Ha elmúltál már 16, de nem vagy még 30, mutatkozz be nekünk egy rövid emailben, írd bele a címed, a telefonszámod és mellékelj legfeljebb öt fotót magadról! De a legjobbakat ám, hiszen ez alapján döntenek majd olvasóink.

Ha elég sokan szavaznak rád, akkor túljutsz az első fordulókon, és bekerülsz a mindent eldöntő Nyugat Királynője-döntőre. Itt már profi fotós készít rólad képeket.

Szóval, ha királynő akarsz lenni hatalommal, hódolókkal, udvartartással, írj nekünk!

A jelentkezési határidő 2009. október 13. Az élő döntőre pedig 2009. december 10-én kerül sor.

Címünk: szepseg_KUKAC_nyugat_PONT_hu

A 2008-as év Nyugat Királynője, Varga Nikoletta
phreek

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Nyugat Királynője 2009