Ukrán kutatók nemrég szokatlanul magas neutronszintet mértek a romos épület egyik alagsori helyiségénél - számolt be a hvg.hu az IFLScience alapján. A lap szerint a maghasadás azért indulhatott be ismét, mert az eső beszivárog a kényes területre, a víz pedig lelassítja a neutronokat, megnő az ütközés, ezzel pedig a maghasadás esélye, ezáltal pedig még több neutron jelenik meg.
Azt egyébként az elmúlt években megfigyelték, hogy bár a sugárzás szintje viszonylag stabil volt, egy kiadós esőzés után jelentősen megugrik a neutronok száma. 2016-ban építettek egy új szarkofágot emiatt, ami eddig működött is, ennek ellenére most kiugróan magas neutronszintet mértek a kutatók az egyik teremben.
A kutatók szerint a jelenség aggasztó, és szorosan figyelemmel kell kísérni, ugyanakkor nem tartják valószínűnek, hogy egy újabb katasztrófa következik be. Mindenesetre vannak tervek, az egyik az, hogy a megszilárdult anyagba lyukat fúrnak, majd bór-rudakat helyeznek bele, így csökkentve a szabadon mozgó neutronok számát.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!