Bizonyára csak nagyon kevesen hallottak a 19 éves játékosról, Faiq Bolkiah-ról. Pedig ő a világ leggazdagabb focistája.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy vagyonát nem a focinak, hanem családjának köszönheti elsősorban. Faiq édesapja a szultán testvére, így érthető, hogy a fiú hogyan lett a világ leggazdagabb játékosa.
Ami Faiq múltját illeti, az AFC Newbury klubnál kezdte meg pályafutását. Ezt követően 2009-ben a southamptoni akadémiánál játszott. 2013-ban több klub, köztük az Arsenal csapata is próbálta elcsábítani a játékost, aki végül a Chelsea csapatához szerződött. Egy év után azonban Faiq úgy döntött, hogy a Leicester játékosaként folytatja karrierjét - írja a Mirror.
"A szüleim mindig támogattak abban, hogy elérjem az álmaimat, ami az volt, hogy egyszer focista lehessek" - nyilatkozta a fiatal játékos.
Úgy tűnik, ez valóra vált. Sőt nem csak sikeres, hanem gazdag is lett egycsapásra. Édesapja vagyonát bárki megirigyelhetné, ugyanis több mint 2300 autója van, amik közt Bentley-k, Ferrarik és Rolls-Royce-ok is akadnak. Ha ez nem lenne elég, Jefri, Faiq édesapja azzal is eldicsekedhet, hogy Michael Jackson saját koncertet adott neki az 50. születésnapjára. Ezek utána mondja azt valaki, hogy nem léteznek tündérmesék.