Míg együtt röhögött a csürhével, lehunytam szemem, és elképzeltem Pörzse álmát: a rendőrök lelépnek, utána kezdődhet a pusztakezes küzdelem, úgy ahogy a Légia Varsó drukkerek szokták az oroszokkal, mindenki mindenki ellen, illetve mindenki egy az egy ellen, és láss csodát, akkora szerencsém van, hogy nekem Pörzse jutott. Elvigyorodtam a flash közben.
Igaz, hogy kövér vagyok, talán idősebb is, de biztos felhasználtam volna támadásáig azt az időt, amíg bátorságot gyűjt. Koncentráltam volna azokra a jiu-jitsu fojtásokra, amiket fiatal koromban oly tehetségtelenül gyakoroltam, mindegy, azonnal leviszem Pörzsét a földre, hisz földharcos vagyok kicsim, és ott aztán megpróbálnám megfojtani. Persze, lekopoghatja. Dehogy akarom én megölni, csak egyszer én is szeretném lejátszani, egészen addig, amíg szemében meg nem látnám a pánikot.
Amúgy galeri kultúrtörténetileg a Pörzse féle beszólás elég régi, a budai Nagy Fásoknál volt a szokás, hogy a legvékonyabb, legpiszmább volt a szuperagresszív, és a verekedés mindig úgy indult, hogy „Pecek” beszólt. Persze, mögötte voltak a szekrények, akik aztán kalapácsos ütésekkel, jóval Bud Spencer előtt, elintézték az ellenállást.
Lám, most is valahogy ez a helyzet, ismerem a Pörzse-féléket, beszól, majd menekül. Hadd legyek őszinte, még akkor is megéri vele egyszer a dumáját lejátszani, ha utána jön a bünti. Csak azt tudom mondani, amit Al Pacino a Sebhelyes arcúban: semmi olyat nem tudtok velem csinálni, amit már a kubaiak (kommunisták) ne tettek volna meg. A nácik a kínzásokon törték a fejüket mindig is, és nem jutottak tovább, mert nem is juthatnak soha tovább a holocaustnál.
Ezt nem érti az intellektuálisan fésületlen Vona Gábor, és belül tényleg azt hiszi, hogy jogosan taposhatja egy zsinagóga kövezetét.
Még egy kérdés. Mit jelent az: ahogy mi magyarok szoktuk… Mire gondol? Arra, amikor a tiszavasvári csatában odabasztunk a császáriaknak, vagy amikor Szálasi jó magyarjai belelőtték Salkaházit a Dunába? Hogy szoktuk mi magyarok? Ahogy Tarkovszkij emlékezik az Andrej Rubljovban a kalandozó magyarokra (borzalmas képsorok, az én kedvencem, hogy szurkot öntenek a magyarok a foglyok szájába), vagy arra, amikor Szigetvárnál kamikazeként meghaltunk Európa szabadságáért?
Magunk között vagyunk, rettenetesen fárasztó a történelmi tudatlanságuk, és lássuk be, nehéz a nácik ellen küzdeni felvilágosító népfőiskolákkal. Vagyis itt lenne az ideje barátaim, hogy igaz legyen a mondás: No Pasaran! Nem törnek át! Mindenesetre a zsinagógába már bejutottak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
