Nagy Gábor szombathelyi olvasónk büszkén írta felhívásunkra, hogy a Szombathelyi UBarátok 09 csapata a 4-12 fős csapatok versenyében az abszolút harmadik helyezést ért el:
A sztori még 2009-ben kezdődött, akkor nagyon aktívan működött a városban a NIKE Futóklub. Itt verbuválódott először csapat ami részt vett az UB-n és mindjárt a 7. helyet érte el. A siker és a jó hangulat hozta magával a folytatást, minden évben indultunk és a 4-7. helyek valamelyikén végeztünk. A csapat folyamatosan változott, erősödött, az idén már reális célnak tűnt a dobogó.
A névváltoztatást az indokolta, hogy a NIKE Futóklub gyakorlatilag már nem működik és az eredeti csapatból is néhányan maradtunk. Mi "amatőrök" valójában csak a bronzéremért folytathatunk reális harcot, mivel az 1-2. helyen mindig ugyanaz a két csapat végez, gyakorlatilag az ország 10-20 legjobb futója, válogatott sportolók.
A bronz azonban összejött, ami mögött nagyon komoly munka volt. Gondosan megterveztük a szakasz beosztást, igyekeztünk személyre szabni, mert valaki rövidebb távot tud jól futni, valaki hosszabbat, valaki dombon erős, valaki síkon. A végén rajtoltunk, így az UB honlapja segítségével folyamatosan tudtuk kontrollálni a versenyt.
A meleget és a dombokat elég jól átvészeltük, mindenkiben maradt annyi erő, hogy hatalmas vágtát vágjon ki hajnalban a déli parton. Ezt itt már végig bringás kísérő is segítette. Az elején még a 3-5. hely között lifteztünk, de a végére megnyugtató 26 perces előnnyel értünk fel a dobogóra. Végig nyomnunk kellett izomból, mivel volt, hogy csak 10-15 perc volt az előnyünk. 14:25:08-as idővel értünk be, ami 3:55/km átlagnak felel meg.
A csapat tagjai egytől egyig hobbifutók, többségük más utcai futóversenyen is rész szokott venni: Pék Ágnes, Devecseri Bálint, Hartwig Adrián, Wachter Zoltán, Jánosa Gábor, Benke László, Szabó Zoltán, Nagy Gábor, Gorza István, Németh Lilla, Korpics Attila. Utóbbi kettő zalaegerszegi, a többiek mind szombathelyiek. Eredetileg full szombathelyi csapattal indultunk volna, de sérülés, munkahelyi elfoglaltság miatt ketten kiestek ezért ugrottak be a zalai cimborák.
Studio 107: hatból öten először teljesítették
A szintén szombathelyi Studio 107 hat tagú csapattal vágott neki a mezőnynek, a váltó tagja volt dr. Czeglédy Csaba Szombathely korábbi alpolgármestere, az MSZP frakció vezetője. Ő másodszor teljesítette a távot, míg a csapat másik öt tagja először vett rész az Ultra Balatonon, így a 21 óra 8 perces idejüknek nagyon örülnek, és abban bíznak, hogy jövőre jelentősen megtudják javítani.
Csapatnévsor: Fodor Tímea, Klupta Viktória, Hadarits Júlia, Czeglédy Csaba, Kovács Árpád, Pál T. Gábor
A megyeháza is körbefutotta a Balatont
A Vas megyei Kormányhivatal és a megyei önkormányzat dolozóiból verbuvált csapat két külsőssel kiegészülve futotta le a távot. Balázsy Péter jegyzőtől tudjuk, hogy úgy osztották be a szakaszokat, hogy mindenkire három jusson. Külön érdekesség, hogy a Studio 107-tel szinte azonos időt futottak (négy másodperc különbséggel előttük végeztek), így a két szombathelyi csapat a 221 km-es távot figyelembe véve azonos erőt képviselt.
A csapat névsora: Futó Marianna, Vörösné Bognár Katalin, dr. Schwahofer Anna, dr. Orbán-Németh Eszter, Pfneiszli Bella, Fehér Gábor, Takács Gábor, Szabó Szabolcs, dr. Németh Tamás, dr. Prugberger Simon, Balázsy Péter