Hihetetlen: Orbán Viktor szembefordult az oroszokkal, és ezt énekelve mondta el!

Legalábbis ebben a poénvideóban.

Nem lehet az oroszokkal olyan megállapodást kötni, olyan szerződést aláírni, amelyet tíz évre titkosítanak, hogy mi ne tudhassuk meg, hogy pontosan honnan, kik, hogyan befolyásolják az életünket

- ezek a szavak hagyták el Orbán Viktor száját. Igaz, nem ma, meg nem is tegnap vagy a múlt héten, hanem 2008-as országjáró roadshow-jának rákosmenti állomásán.

Az erről készült videó egy évvel ezelőtt került fel a YouTube-ra, akkor mi is írtunk róla, most pedig a tudózsidó nevű magyar mikroblogger elkészítette ennek auto tune-os remixét. Fogadja mindenki kitörő szeretettel ezt a kivételesen szerethető, csak sajnos nem létező miniszterelnököt:

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Aktuál