A magyar férfi futsal-válogatott két mérkőzésen is pályára lép az elkövetkező hetekben. Március 15-én, 18 órától, felkészülési mérkőzést játszik Miskolcon Hollandia ellen, ezt követően március 22-én, szintén 18 órától Olaszország ellen lép pályára a csapat vb-pótselejtezőn, ugyancsak a miskolci Generali Arénában. A nemzeti csapatnak tagja a Swietelsky-Haladás VSE játékosa, Öreglaki Norbert is.
Öreglaki Norbert a legutóbbi fordulóban kétszer is betalált a bajnokságban, vagyis remek formában készül a soros megmérettetésekre. A 24 éves futsalos fontosnak tartja a hollandok elleni találkozót, mert az olaszok elleni mérkőzésre taktikailag is a topon kell majd lenniük a játékosoknak, és ebben nagy segítség lehet a március 15-i meccs.
- A legfontosabb cél, hogy a lehető legjobban, legsikeresebben felkészüljünk az olaszok elleni mérkőzésekre. A hollandokkal két éve játszottunk, akkor egyénileg kifejezetten képzett, technikás csapat benyomását keltették. A belga és a libanoni válogatotthoz tudnám őket a leginkább hasonlítani. Azóta ők is biztosan fejlődtek, ezért jó felmérő lesz számunkra ez a mérkőzés a vb-pótselejtező előtt. Az azzurrik a top válogatottak közé tartoznak, rendkívül gyors, dinamikus játékosok alkotják a keretüket. Az első meccsen a legfontosabb, hogy minél kevesebb gólt kapjunk, és kevés hibával oldjuk meg a feladatunkat, így reális esély maradjon a második mérkőzésen a továbbjutásra. - mondta Öreglaki Norbert az mlsz.hu-nak.