Kósa Tamás: Abszurd
- Csókolom, Krisztike!
- Jó reggelt, főnök, szép napot... Vagy gond van?
- Az a helyzet, beszélnem kell magával. Nincs vásárló, ugye, van két perce?
- Van hát, csak ezt a karton tejet pakolom be a hűtőbe, aztán hallgatom.
- Na, szóval...
- Baj van, főnök?
- Baj nincs, csak... hát, ne nézzen idiótának azért, amit mondok. Meg üljön le.
- Csupa fül vagyok, főnök.
- Elvenném magát feleségül.
- Mi-i-i? Hát én nem is tudtam, hogy maga énirántam... Már hét éve itt dolgozom, de semmi jelét sem adta... Meg egyébként is, huszonhat év korkülönbség...
- Higgadjon le, Krisztike. Ez kényszer.
- Magát erre kényszerítik?
- Hadd részletezzem, Kriszti. Ugye tudja, van ez a vasárnapi zárvatartási törvény, amely a mi üzletünkre a mérete miatt nem vonatkozik. Továbbra is árusíthatunk vasárnap, de csak...
- Tudom. Mondtam is magamban, mivel csak a tulajdonos vagy a hozzátartozója állhat ezután a pult mögött, hát majd a főnököm szeli a felvágottat a kuncsaftnak. Vagy az élettársa, a Szilvike a hatcentis műkörmeivel...
- Ezt hagyjuk, Krisztike! Szóval én elveszem magát, mert a feleség dolgozhat vasárnap.
- A Szilvi mit szól ehhez?
- Nem kötjük az orrára. Szépen titokban elmegyünk a városházára, kimondjuk a hasznos igent, és minden megy tovább, mint eddig. Hallgatunk erről.
- És nem is költözünk össze?
- Nem. A házasfeleknek nem szükséges egy lakásban élniük.
- De ha felveszem a főnök úr nevét...
- Megőrült, Krisztike? Akkor minden kiderül. Marad a lányneve.
- Jó, de ön gazdag ember, több üzlete van. Ugye a házastársak közös vagyona...
- Beszéltem ügyvéddel. Kötök magával egy csinos kis szerződést, ami szerint maga lemond a vagyon önre jutó részéről.
- Értem. Most... csak az a kérdésem, hogy nekem ebben a házasságfélében mi lesz a buli?
- Az, hogy megtarthatja az állását.
