A Magyar Kézilabda Szövetség három éve vezette be a serdülő válogatott kiválasztó rendszerét, először a 2002-ben született lányokat mérték fel, idén pedig már a 2004/2005-ös korosztály legtehetségesebb lányait tesztelik.
Első lépésként, kizárólag a sportszervezetek, edzők tettek javaslatot a kiválasztásban résztvevő mintegy 2000 sportolóra, akiket képességeik alapján szakmai felelősséggel ajánlani tudtak a korosztályos nemzeti válogatottba. Aztán a következő körben, a kritériumoknak (hogyan csinálja a cselt, milyen a sebessége, stb.) megfelelő gyerekeket mérték fel.
Márciusban számoltunk be róla, hogy Zalaszentgrót után Vasváron rendezték a második regionális kiválasztót, ahol Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Zala és Vas megyéből 22 tehetséges kézilabdázót mértek fel. A Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia legjobb játékosai közül Farkas Nerina és Lakatos Lizett is meghívót kapott a tegnapi, 60 fős, siófoki országos kiválasztóra. Előbbi sérüléssel bajlódik, így csak utóbbi képviselte városunkat az országos megmérettetésen.
Ezúttal a játékon volt a hangsúly. Lakatos Lizett jól szerepelt, a későbbiekben, sérüléséből felépülve Farkas Nerina is bekapcsolódik a programba. Szeptemberben humán biológiai mérésekkel folytatódik a kiválasztó.