Nem csak a gyorsaság volt az erény.
Szombat reggel tartották meg az V. Országos Sírásó Versenyt Tatán a Kocsis úti temetőben. A Magyarországi Temetőfenntartók és Üzemeltetők Egyesületének weboldalán az eseményről azt írták:
"A megmérettetésben pontos szakmai szempontok szerint értékeljük a csapatok teljesítményét, így nem csak a gyorsaság lesz az egyetlen erénye a győztes csapatnak. Fontos a hivatásunk szerinti tiszteletteljes, kegyelettel történő versenyzés éppúgy, mint a sírgödör pontos méreteinek betartása és a hantolás esztétikai megjelenése."
Továbbá:
"A találkozót egy jó hangulatú ebéddel fogjuk zárni. A verenyen résztvevő csapatok tagjai számára a nevezési díj tartalmazza ezt az étkezést is."
Az eredményekről nincsenek információink.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!