Összecsaptak a rendőrök és a lengyel szurkolók Marseille-ben - KÉPEK

A hatóság könnygázt, paprikaspray-t és vízágyút is bevetett.

Több ezer lengyel szurkoló zsúfolódott össze a marseille-i öreg kikötőben kedd délután, az Ukrajna-Lengyelország Eb-csoportmeccs előtt. A Dailymail úgy tudja, a verekedést két rivális lengyel tábor kezdte egymással, majd a rendőrség beavatkozása után egyesült erővel fordultak a francia hatóság ellen, melynek könnygáz és vízágyú bevetésével sikerült rendet teremtenie. A Mirror szerint ukrán drukkerek is részt vettek az összetűzésben - írja a rangado.hu.

Két rendbontót a verekedés helyszínén, másik kettőt pedig a stadion közelében állítottak elő a rendőrök. A mérkőzés előtt, a lelátón már békés volt a hangulat.

mirror.co.uk
mirror.co.uk
mirror.co.uk

Forrás: rangado.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport