Összefogtak a szombathelyi egyesületek a kábítószer ellen

Szeretnék, hogy az éjszakai élet helyett a sport kerüljön előtérbe a fiataloknál.

Rengeteg ember gyűlt össze vasárnap délután a szombathelyi Csónakázó-tó fitnesz parkjában, ahol több küzdősport egyesület tartott nyílt edzést. Az összefogás célja a kábítószer elleni harc volt, amihez segítségül hívták a rendőrséget is, akik az edzés előtt előadásokat tartottak az érdeklődőknek.

Sporttal a drog ellen
Kattintson a galériáért!
Mészáros Zsolt

A célunk az volt, hogy megmozgassuk a szombathelyi fiatalokat, és az éjszakai élet helyett a sport kerüljön előtérbe

- mondta el a főszervező, Horváth Győző. A létszámmal elégedettek lehetnek, mint mondja, a semminél minden jobb, de ha már csak ötven embert sikerül megmozgatniuk, már tettek valamit az ügyért.

Sporttal a drog ellen
Mészáros Zsolt

A rendezvényen a ZR Team, a Leo Karate-do SE, a Haladás Box szakosztály, Krav Maga SC Sopron, és a Sukothai Team is képviseltette magát.

Sporttal a drog ellen
Horváth Győző reméli, hogy jövőre ennél is többen jönnek majd el
Mészáros Zsolt

A tervek szerint az eseményt minden évben megrendezik majd, és remélik, hogy évről évre nagyobb lesz a sikere.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport