Ötven éves Szombathely első lakótelepi iskolája

Idén fél évszázada, hogy megnyílt Szombathelyen a Derkovits Gyula Általános Iskola (akkoriban még nem ezen a nevén). A jubileum apropóján és azért, mert holnap kezdődik a Derkovits-hét, összeszedtünk néhány érdekes információt az iskoláról.

A szombathelyi Derkovits iskolát 1968-ban alapították. Derkovits volt az első szombathelyi lakótelep, így az ott épült iskola is lett az első lakótelepi általános iskola a városban.

50 éves a Derkovits iskola
Épül a Derkovits-lakótelep
Derkovits Gyula Általános Iskola

Akkoriban ugrásszerűen megnőtt a Szombathely lakossága, így a lakótelep és az iskola is komoly igényeket elégített ki.

Fazekas Péter tervei alapján 9,5 millió forintból egy év alatt épült fel az intézmény. Csak összehasonlításképpen: a 2015-ben átadott, szintén egy évig épülő Brenner iskola 2,2 milliárd forintba került.

50 éves a Derkovits iskola
Fazekas Péter tervei alapján készült a kékcsempés
Derkovits Gyula Általános Iskola

Gyurácz János, a városi tanács elnöke adta át az iskolát. Az első igazgatója Kiss Vilmos volt, aki kilenc éven át vezette az iskolát.

Külön érdekesség, hogy a frissen megnyílt iskola egyből tele lett diákkal. Ennek az az oka, hogy a körzetesítés miatt, aki a környéken lakott, annak kötelező volt oda íratni gyermekét: így rögtön az első tanévben hét évfolyamon 507 diákkal kezdte meg működését az iskola.

50 éves a Derkovits iskola
Korabeli értesítés a beíratkozásról
Derkovits Gyula Általános Iskola

A félezer diák 13 szombathelyi és két vidéki iskolából jött össze. A kezdeti 25 fős tanári gárda pedig 18 különböző iskolából érkezett.

50 éves a Derkovits iskola
Az első tantestület
Derkovits Gyula Általános Iskola

Az iskola mai (sorban a negyedik) igazgatója, dr. Kovács Péterné elmondta, elődje, Kiss Vilmos munkája azért is óriási teljesítmény, mert

úgy kellett iskolát teremteni, hogy egységes nevelési rendszer legyen már a kezdetén

, pedig nagyon sokféle volt a tanulók szocializáltsága.

50 éves a Derkovits iskola
Kiss Vilmos nyugdíjasként is visszajárt
Derkovits Gyula Általános Iskola

Az ünnepélyes névadásra 1969. április 13-án, a művész születésének 75. évfordulóján került sor.

1971-ben avatták fel Majthényi Károly szobrászművész Derkovits-sztéléjét, majd a 70-es évek első felében az iskola adott otthont a Derkovits-ösztöndíjasok országos kiállításának is.

Akkoriban rendkívül mondern iskolának számított, de nemcsak a falai miatt: már akkor francia és német nyelvoktatás is folyt az iskolában, pedig a 70-es években még bőven az

orosz volt a divat.

Az 1977/78-as tanévben az iskolában 1172 (!) diák tanult már. Ezt az elképesztő létszámot a 16 tantermes iskolában csak úgy tudták ellátni, hogy a környék több épületében is osztálytermet alakítottak ki: pártklubban, kocsmahelyiségben, óvodában. Sőt, még a kétműszakos oktatást is bevezették.

Kiss Vilmostól Havasy Jenő vette át a stafétát, ő 1992-ig vezette az iskolát. Vezetése alatt kiemelkedő sportsikereket ért el az iskola, a később országos hírű

Gyere velünk!

sportverseny is ekkor indult, méghozzá a Derkó két tanárának, Horváth Tihamérnak és Unger Józsefnek köszönhetően.

50 éves a Derkovits iskola
További régi képekért kattintson!
Derkovits Gyula Általános Iskola

1992-től 1998-ig Kártyás Lászlóné vezette az intézményt. Nevéhez kötődik az iskolaszék megalakulása is. Az iskola pedagógiai programját is ekkor kezdték kidolgozni.

1998-tól azóta is dr. Kovács Péterné vezeti az iskolát. A Derkó történetének ő a leghosszabb ideig regnáló igazgatója. Az elmúlt húsz évben folytatódtak a sportsikerek, mára hagyománnyá váltak a kismenedzser-versenyek, a

Gyermekszemmel

rajzversenyek és a Derkovits-heti Verssoroló gálaműsorok.

És hogy milyen ma egy ötven éves iskolát vezetni?

Életem harmadrészét jelenti, hogy Derkovits iskolát vezetem, 20 éve vagyok igazgató. Akkoriban indult a pedagógiai programunk, amit úgy gonodoltunk végig, hogy számunkra mindig nagyon fontos legyen a névadónk tisztelete, a hagyományok továbbvitele

- mondta az igazgatónő, majd hozzá tette:

valamint a mottónk, hogy teret adjunk a tehetségeknek.

A Derko 50 év és a Derkovits-hét hátralevő programjai

A Derkovits-hét nyitó rendezvénye – Derkovits Gyula születésnapján, április 13-án, délelőtt 10 órakor veszi kezdetét, amikor koszorúzással emlékeznek az iskola előtti Majthényi Károly alkotta Derkovits-sztélénél. Az eseményen részt vesz Horváth Soma és Kopcsándi József, a városrész két képviselője is.

Délután 17 órakor ünnepi gálaműsor kezdődik, közreműködnek a Verssoroló elmúlt tíz év első helyezettei, az iskola tanulói, valamint Szabó Tibor és Bálint Éva, a Weöres Sándor Színház színészei.

Szabó Tibor a 2016-os gálán
Bonyhádi Zoltán

A gálát a Puskás Tivadar nyitja meg, köszöntőt mond Fodor István tankerületi igazgató, de részt vesz Popovicsné dr. Tisza Edit, a kormányhivatal igazgatója is, aki egyébként volt derkós diák.

A Derkovits-hét hétfőn nyelvi nappal folytatódik, kedden sportnap lesz, szerdán megrendezik a Derkovits-vetélkedőt, csütörtökön a természettudományi tárgyak kapnak szerepet a

Legyél te is REÁLista!

projektnapon, pénteken kismenedzser-projektnapot és Ki Mit Tud? gálát rendeznek, szombaton pedig helyismereti nap lesz.

Fontos információ a keddi sportnappal kapcsolatban:

Körülbelül 9.45 és 10.45 között Gadó András erőemelő (és egykori derkós) a diákok segítségével egy kamiont fog elhúzni az iskola melletti utcában. Ezért a Szürcsapó utca és a Bem József utca közti összekötőt lezárják.

A Derko 50-hez kapcsolódik majd az az utcakiállítás is, amit május 11-én délelőtt nyitnak meg az iskola előtti téren. 14 Derkovits-alkotás reprodukciója lesz megtekinthető.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Múltbanéző