A szombathelyi Pados Gábor galériájának a standja lett a legjobb Bécsben

A bécsi kortárs vásárt, a Vienna Contemporaryt még október 8-ig megnézhetik. Csodás hely, ha nem bírja már értelmezni a látottakat, igyon egyet a tetőteraszán.

A legnagyobb hagyományokkal rendelkező bécsi kortárs vásárt, a Vienna Contemporaryt (VC) a Ring mentén elnyúló városi park neoreneszánsz palotájában, a Kursalon Wienben rendezték meg. Most került először ilyen központi helyre az esemény, és engem igazán lenyűgözött az a bécsi elegancia, monarchiabeli hangulat, ami az egész palotát, környezetét és udvarát jellemezte.

A hely azonban így kicsit szűk volt, a világ több országából érkezett 62 galériás, egymásra épülő standjokat több lélegzettel lehetett csak végigjárni.

Hogy mi a modern művészet ma és kinek mi tetszik ebből, azt jobb személyesen eldönteni. Az biztos, hogy sok fajta dologgal kísérleteznek a művészek, sokkal több lett a női alkotó, s ahogy a divatban, mindent mindennel lehet, csak egyedinek hasson.

Selma Selman kiállítási standja Bécsben
viennacontemporary

Ami számunkra érdekesebb, hogy még a megnyitó napján összefutottunk Pados Gáborral, aki nem volt túl lelkes attól, hogy acb Galériájának a standja a pincében kapott helyet. (A szombathelyi származású, budapesti galéria-tulajdonossal többször is beszélgettünk itt a Nyugaton.) Aztán kiderült, hogy a hátránynak tűnő dolog előnnyé is válhat.

És most közelebbről...
viennacontemporary

Ugyanis az a légkör is hozzájárult ahhoz, hogy a Bosznia-hercegovinai Selma Selman egyéni tárlatával az acb Galéria elnyerte a vásár legjobb standjának járó díjat. A zsűri indoklása szerint „Selma Selman önéletrajzi elemekre épülő műveiben felforgatja a társadalmi hierarchiákat és a nemi szerepmodelleket. Műveinek szemlélőit önbizalomról tanúskodó erőteljes attitűdjével győzi meg, melyben érvényesül a mű durva anyaga és érzékeny, esztétikus megvalósítása közötti kölcsönhatás”.

Egyszerűbben fogalmazva – ahogy én láttam – Selman az eldobott tárgyakból, a lomizásból, és az emberi lét abszurditásiból alkot művészetet.

Ezt a standot is megnézhetik még október 8-ig.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra