Papp és Kapitány játékvezetők eltiltását követelő Facebook-oldalt hoztak létre szurkolók

A keddi Szolnok-Körmend meccsen történtek verték ki a biztosítékot.

Mint arról tegnap mi is beszámoltunk Kiállították Teo Cizmicet, majd a csapat is kikapott: egyre nehezebb helyzetben a Körmend 2016. May 24. 20:20 , begyűjtötte második vereségét az Egis Körmend a Szolnoki Olaj KK-val szemben. Ezzel pedig a három győzelemig tartó elődöntő párharc állása 2-1, a szolnoki kosárcsapat javára.

Kapitány Gellért
nyugat.hu

A mérkőzésen kiállították Teo Cizmic-et, a körmendiek vezetőedzőjét, de nem ez volt az egyetlen olyan momentum, ami miatt a körmendi szurkolók nem tetszésüket fejezték ki a játékvezetők ténykedése kapcsán. A meccset egyébként a Papp Péter, Kapitány Gellért, Farkas Gábor játékvezetői hármas fújta. Ám közülük ketten, Papp és Kapitány komolyan kiverte a biztosítékot a vasiaknál.

A mérkőzést követően egy Facebook-oldal született, Papp Pétert és kapitány Gellért eltiltani a kosárlabda játékvezetéstől címmel. Az oldalnak pedig 70 követője is van, egyebek között egy kosárlabda menedzser is, aki rendszeresen közvetít játékosokat az Egis Körmendnek.

Papp Péter
nyugat.hu

Megkerestük Zsebe Ferencet, a körmendi klub elnökét, aki a Facebook-oldal létét nem kívánta kommentálni. Azonban annyit elmondott, hogy ma reggel konzultált Faidt Mihállyal a Játékvezetői Bizottság elnökével, így megtették a szükséges lépéseket.

Kapitány Gellért és Papp Péter Facebook-oldalát pedig tegnap egyszerűen szét trollkodták.

Időközben a körmendi klub hivatalos weboldalán is reagált a tegnapi meccsre.

Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy az Egis Körmend vezetősége sem megy el szó nélkül a tegnapi mérkőzésen történtek mellett. Zsebe Ferenc, a klub ügyvezetője már reggel megkereste az MKOSZ Játékvezetői Bizottságának elnökét, Faidt Mihályt, hogy nézze meg a mérkőzés felvételét és foglaljon állást a játékvezetésről, amely - klubunk szerint - elsősorban Papp Péter és Kapitány Gellért tevékenységét illetően kiegyensúlyozatlan és következetlen volt. A két sípmester befújt vagy épp elmaradt ítéletei jelentősen befolyásolták a találkozónak nem csak a kimenetelét de alapjában határozták meg a hangulatát is. Ez vezethetett ahhoz, hogy a mindig hidegvéréről és korrekt magatartásáról ismert vezetőedzőnk, Teo Csizmics reklamálásért előbb technikai hibát kapott, majd a kiállítás sorsára jutott. Álláspontját és az üggyel kapcsolatos szándékait a klub megfogalmazta egy hivatalos beadványban is, amelyet ma délután eljuttat az MKOSZ elnökéhez, főtitkárához és a Játékvezetői Bizottsághoz is.

- írja közleményében az Egis Körmend.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport