Egy teljesen külön világ! Békebeli hangulat! Szépségbe forduló giccs! Kerti törpe mennyország! Annyit hallottunk már a Parkerdő melletti kiskertekről, hogy egy vasárnap délelőtt a Nyugat kommandó nekivágott, hogy kiderítse az igazságot.
A köveken túl vannak a szép házak...
Bár a reggeli eső majdnem vétózott, az indulás időpontjára hirtelen kisütött a nap. Az égiek a jelek szerint helyeslik a hétvégi zöldbe vonulást. Azért az égi áldás utóhatásait rendesen éreztük amikor lekanyarodtunk a Parkerdőbe vezető aszfaltról a sártengerré vált földútra. Úgy rázott a kocsi, hogy majd nyelvünket haraptuk, úgyhogy négy kerékről gyorsan két lábra váltottunk.
Előre megbeszélt taktikánk szerint az első látókörünkbe kerülő emberrel beszélgetésbe fogunk elegyedni. Húsz lépés után fel is tűnik az áldozat. Egy idősebb asszony sarlóval felfegyverkezve, vehemensen küzd a kerítés tövében csaknem égig szökő gazzal, miközben hites ura az udvar közepére állított székből elégedetten leste neje elszánt harcát.
Tavaszi nagytakarítás van, árkot ástak, addig meg nem lehetett gazolni, aztán most van rá idő.
– szabadkozott a hölgy. Majd mikor meglátja a fotómasinát, megkér minket: ne fényképezzünk, vannak az övénél szebb porták is néhány utcával arrébb. Csak keressük meg a nagy köveket, nem messze innen, ott találunk méretre nyírt pázsitot, virágos dézsákat, de még kerti törpét is.A rejtélyes dobozok és a rögtönzött balettelőadás
Követtük az irányt, és ahogy a földutakon a pocsolyák között sasszézva és bokaficamtól tartva rallizunk, kiderült, miért volt olyan szembetűnően elhanyagolt az a rész, ahol leparkoltunk. Egy villanyoszlopra ragasztott tájékoztatón olvastuk, hogy a vezetékes ivóvíz hálózatát építik ki a környéken, a munkálat pedig lassan már a végéhez közeledik.
Itt tudtuk meg azt is, miért láttunk sörös dobozokat a kerítésre, kapura aggatva. Aki igényeli a vezetékes vizet, annak a telek adatait műanyag palackba zárva kell kitenni. Pedig már kezdtünk gyanakodni, hogy az itt lakók tudhatnak valamit: közösen megtalálták a legjobb sört...
Mivel a legtöbb udvart nádkerítéssel takarták el a tulajok a kíváncsi tekintetek elől, a kerítésbe csimpaszkodva lestünk be, mi történik a színfalak mögött. És megérte. Az egyik udvarban egy középkorú nő, a szellős időhöz illő lenge ruhában éppen balettozott. Vagyis, amolyan széles karmozdulatokkal, a zene ritmusára szökkenve próbálkozott e nemes művészeti ág elsajátításával. Mosolyogva nyugtáztuk, hogy a jó levegő és a napsütés az ember rejtett képességeit is képes előhozni, és folytattuk a felfedező utat.
A buli utolsó harcosai és az életmentő cigi
És lassan áthatott minket a romantika. Ismerkedtünk a teraszokra futtatott rózsafajtákkal, és az út szélén megpihent lepkéket fényképeztük minden lehetséges szögből, amikor a mesei hangulatba beleordított a Bad Religion nevű punk zenekar énekese, megdöbbentően artikulátlan módon. Buli van itt talán? Ebédidőben? (Mert nem úgy hangzott, mintha Jóska bácsi a veteményesben háttérrádiózna.) No, gyerünk a hang irányába!
Csupán néhány házzal kellett odébb mennünk, hogy az egyik kezükkel a kapukilincsbe, a másikkal műanyag pohárba kapaszkodó két srác mutathassa a tökéletes útirányt. Határozottan hozzájuk léptünk, és egy roppant egyszerű kérdéssel próbáltuk meg lerakni a beszélgetés alapköveit. A „mi járatban errefelé” kezdetű érdeklődés hallatán ránk meredtek a táskás szemek.
Az esti buli túlélői vagyunk, egyik haverunké a ház, tegnap jött le az ötfős társaság. A többiek még a házban húzzák a lóbőrt.
– mondják a fiúk. Közben elkezdek kotorászni a táskámban a diktafonért, gondoltam, csak sztorizgatnak majd az estéről, amit egyszerűbb felvenni, mint leírni. Meg hát ha másra nem is lesz jó a felvétel, készítek belőle egy nyelvészeti elemzést, kevés mintából sok értékes következtetést vonhatunk le a „hogyan legyünk határozott fellépésűek másnaposan” címmel.Virágok kádban, mosóteknőben, ruhafogason
De amint meglátták a bűvös szerkezetet, rögtön tiltakozni kezdtek, ugyan már, tegyem el, ők most nem szalonképesek. Nofene, ez van. Erre előkerült egy másik bűvös dolog is, nevezetesen egy doboz cigi:
Ááá, megmentesz minket, tegnap elszívtuk az összeset.
De hát az üzlet az üzlet, a cigiért cserébe mi pedig bementünk fényképezni. Tényleg nagy parti lehetett, üres üvegek és poharak mindenütt, az asztalon az alig felismerhető grillkolbász elszenesedett maradványai, meg egy keverőpult.
Nem kispályások a srácok, hova is gondoltunk, hogy valami előre legyártott műzene szól. Bár azt a kérdést, hogy szerény személyükben dj-ket tisztelhetünk-e, sértésnek vették: „A dj-k egyszerű emberek, mi zeneszerkesztők vagyunk.”
Hát, fogalmazhatunk így is, nézőpont kérdése, de inkább nem vitatkoztunk, hanem elismerőleg a meglepettség látszatát keltettük, és ha már az udvarban voltunk, nekiálltunk fényképezni.
Legalább találtunk egy helyet, ahová nem bakot tartva kellett a kerítésen túlról leskelődni. Itt valaki nagyon szerethet kertészkedni és kreatív dolgokat kitalálni arra, hogy mibe lehet virágokat ültetni a cserépen kívül: találkoztunk földbe süllyesztett káddal, anno a nagymaminál látott mosóteknővel, egykerekű talicskával, de ruhafogassal is. Mindben ezerszínű virágok mosolyogtak. A madárcsicsergést sajnos nem tudtuk lefotózni, pedig abból is volt bőven.
Itt nem csak kertet kapálni lehet.
Azért rákérdeztünk, hogy a szomszédokat nem zavarta-e a zene, a másnap délelőttbe átnyúló dínomdánom, mire a srácok rögtön rávágták, hogy nem szólt nekik senki miatta, de errefelé amúgy sem szokás piszkálódni, ha látják, hogy az ember jól érzi magát. Végülis nem csak kertet kapálni meg sütögetni lehet ide kijönni.
Búcsút vettünk a fiúktól és a tiszavirág életű, futó barátságtól, aztán kószáltunk tovább a napsütésben. Az utcára kinyúló cseresznyefák igencsak kacérkodtak velünk, de ugye a más gyümölcse tiltott gyümölcs...
Az egyik célunk - hogy felkutatjuk a kerti törpék hadát - kezdett kudarcba fulladni, a többórás séta alatt csak egy telken futottunk össze velük. Az udvaruk olyan volt, mint egy tisztás, se fa, se bokor, csak centiméter pontossággal méretre nyírt pázsit, középen egy asztalka, ezt, mint strázsák őrizték a kerti törpék.
Megy a munka, ha mellé állunk.
Ahogy közelebb értünk, akkor láttuk, hogy csak az egyik köpcös figura törpe, a másik valójában inkább kerti Ludas Matyi a szárnyasaival. Túlzásba nem vittük a szemlélődést, mivel egy bácsi gyanakodva nézett minket, meg kellett nyugtatnunk: nem vagyunk semmiféle hivatal semmiféle ellenőrző emberei, csupán próbáljuk lekapni a Parkerdő hangulatát.
Amúgy az öregúr a kertkapáláshoz igen stílusteremtő módon öltözött fel: alsónadrág, bokatájon elvágott gumicsizma alkotta a munkásruhát. Kertjében a palánták katonás sorrendben álltak, egy szál gazt nem látni a vetemény között.
Áprilistól októberig kint vagyok. Reggel hétre jövök, tizenegyig rendezgetem a kertet, aztán hazamegyek ebédelni és szundítok. Nyugdíjas vagyok, van időm rá bőven, meg megy is a munka, mert ugye ehhez nem hozzáállni kell, hanem mellé állni.
A bácsi ma biztos túlórázik, gondoltuk, mert már csaknem delet ütött az óra. A kocsi felé indulva összefutottunk még az öregúrral, aki talán a nap állásából próbált rájönni, mennyi is lehet a pontos idő, mert szorgosan az eget kémlelte. Azért karórával ez nekünk könnyebben megy, úgyhogy elárultuk neki a titkot.
No, jól elszaladt az idő.
– nyugtázta, összeszedelődzködött, megy ebédelni, aztán amolyan nyugdíjasformán következhet a délutáni szieszta.Hát igen, az idő valóban észrevétlenül szaladt el. Sőt, itt nem is elszalad, hanem megáll. Nyugalom, napfény, jó levegő, egymásnak köszöngető emberek. Nem sietnek, nem előznek. Azért mire az autónkhoz visszaértünk, az első általunk becserkészett házat is szalonképessé tette a néni. Le is fotóztuk. Ha már így számított ránk, miért dolgozott volna hiába?
