Jordán László, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnökhelyettese kedden, a börgöndpusztai repülőtéren tartott sajtótájékoztatón kiemelte: az évek óta tartó légi felderítéssel sikerült a gyomnövény további terjedését megakadályozni, és nem emelkedik tovább a magas pollenterhelés. Hozzátette, hogy a következő lépést a földhasználóknak kell megtenni, és el kell jutnia a lakosságnak odáig, hogy parlagfüvet látva kihúzza azt a földből.
Az elnökhelyettes megjegyezte, hogy a parlagfű nemcsak a legallergénebb növény, hanem gyomnövényként a legnagyobb területet foglalja el kultúrnövények elől és így kárt, mérhető termésveszteséget okoz a mezőgazdaságnak. Jelezte, hogy a gyomnövény elsősorban a lazább homokos talajokat kedveli, ezért főként Bács-Kiskun, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Pest megyében gyakori az előfordulása.
Irreális a teljes kiirtás
Jordán László irreális célnak nevezte a parlagfű teljes kiirtását, szerinte inkább olyan mértékben kellene visszaszorítani, ami az allergiások és a mezőgazdaság számára is elfogadható.
Szalkai Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese hangsúlyozta: öt éve hajtanak végre helikopteres felderítést, amellyel rövid idő alatt olyan területeket is elérnek, amely földi úton nem lehetséges. Hozzátette: az ország bármely megyéjében végezhetnek légi felderítést egészen augusztus 26-ig, a földi bejárás július 1-től a vegetációs időszak végéig, október végéig tart.
Magyarország a legfertőzöttebb
Az MTI kérdésére elmondta, hogy az európai uniós országok közül Magyarország a legfertőzöttebb. Ukrajna, Románia és Szerbia is nagyon fertőzött, de ezek az országok kevésbé törekszenek a gyomnövény visszaszorítására, így jelentős mértékben hozzájárulnak Magyarország levegőjében a pollenkoncentráció emelkedéséhez.