Pars Krisztián: szeretnék újra nyolcvan méteres dobó lenni

A szombathelyi dobó a sérüléséből már felépült, de egy-másfél hónappal megcsúszott a felkészüléssel.

A 2012-es londoni olimpia kalapácsvető bajnoka az MTI-nek elmondta, a megműtött lovaglóizma a tervezettnél hosszabb idő alatt jött rendbe, fél évet tett ki a regenerálódás, így egy-másfél hónappal megcsúszott a felkészülése.

"Erre sajnos ráment a technikám, amin folyamatosan csiszolnom kell, hogy visszataláljak a régi mozgásomhoz és ahhoz az önmagamhoz, amely pár évvel ezelőtt voltam" - hangsúlyozta. Kiemelte, a fél év lepergett, az elmúlt egy hónapban már kezdi megtalálni a kívánt formát, bár mint mondta, nehéz egyszerre a technikára és az erőre, állóképességre is figyelni.

Vasivíz-sajtótájékoztó Pars Krisztián támogatásáról
BZ

"Pihenni is kell, gyorsítani a testet amellett, hogy az erőre koncentrálunk. Javítani kell a robbanékonyságot is, ezek mind eltolódtak egy hónapot." - tette hozzá.

Pars kifejtette, amennyiben a következő hetekben el tudja végezni a tervezett edzésmunkát, és a június-júliusi versenyidőszakban el tud érni egy 78-79 méteres eredményt, akkor van esély arra, hogy az augusztusi, londoni világbajnokságon versenyben legyen legalább a második helyért.

"A vb-n 80 méterrel már elégedett lennék, szeretnék újra nyolcvan méteres dobó lenni. Ez a második helyre lehet elég, úgy látom, Pawel Fajdeket nem lehet most megverni. Bár ő is foghat ki rossz napot, ez nála trend, az olimpián is kiesett a selejtezőben" - mondta a kétszeres világbajnok lengyel riválisáról Pars. Kitért rá, a londoni világbajnokság és egyben a 80,59 méteres dobással kiharcolt ötkarikás diadalának helyszíne minden szempontból kedvező a számára, ismerős is, tudja, mire számítson.

"Adós maradtam magamnak az igazán kiemelkedő eredménnyel a 2012-es londoni olimpián, mert ott 82 méter körül szerettem volna dobni. Alkalmas állapotban voltam hozzá, ám olyan helyzet adódott, hogy nem vitt előre senki, hogy ezt ki tudjam magamból hozni. Most a nyolcvan méter a cél a vb-re, ha ezt elérem, nagyon boldog leszek." - jelentette ki.

Pars
MTI

Arra a kérdésre, hogy lesz-e még számára kitűzött cél a 82 méter, azt felelte: "Nem lehet tudni, de nem mondtam le róla. Azt látom magamon, hogy erőállapotban ugyanolyan vagyok, mint amilyen szoktam lenni, szinte még kicsit jobb is, hiszen tudok dolgozni. A nagy kérdés az, hogy mennyire áll össze a gyorsaság, mozgás, technika, ha ez sikerült, akkor lehet belőle 81-82 méteres dobás." Pars Krisztián a győri rendezésű 14. Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) sportági nagyköveteként hétfőn este azok között volt, akik először vehették át a viadal fáklyáját Rómában. Elmondta, nagy megtiszteltetésnek, az eddigi munkája megbecsülésének tekinti ezt.

Arra a kérdésre, hogy egy háromnapos külföldi utazás - a láng szerda este érkezik meg Győrbe - mennyire zökkenti ki az edzésből, azt felelte, előre és utólag is pótol kiesett tréningeket. "Lehet, hogy még jól is jön a pihenés, hiszen az otthoni légkörtől távol fejben össze tudom rakni magam." - tette hozzá. Nagyköveti szerepére kitérve leszögezte, olyan cél miatt utazott Rómába társaival, Görbicz Anitával, Jakabos Zsuzsannával, Karakas Hedviggel és Berki Krisztiánnal, amely nagyon sok fiatal versenyzőnek adhat lendületet.

"Fontos, a sportot vinni kell előre, a fiataloknak látniuk kell, hogy lehet sikeres egy versenyző a saját sportágában. A magyar indulóknak nagy lehetőség, hogy hazai pályán versenyezhetnek, és életük első sikerét vagy éppen kudarcát megélhetik. Hiszen mindkettő kell egy jó pályafutáshoz, ezek nélkül senki nem lesz jó sportoló" - fogalmazta meg üzenetként a július 23. és 29. között sorra kerülő EYOF 14 és 18 év közötti résztvevőinek.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Sport