Kis oroszlán, kis tigris, nagy dobás

Dél-Afrikában edzőtáborozik a szombathelyi Dobó SE. Az olimpiai bajnok Pars Krisztián túl van az idei első versenyén.

A Dél-Afrikai Köztársaságban található Potchefstroomban töltenek egy hónapot a szombathelyi Dobó SE tagjai, soraiban az olimpiai bajnok Pars Krisztián és a szintén felnőtt versenyző Németh Kristóf. A kis csapat február 17-én érkezik vissza Szombathelyre, addig pedig nap két edzéssel készülnek a szezonra. A magyar csapat tagjai túl vannak már egy felkészülő versenyen, ahol Pars 75,80 méterrel kezdte meg idei szezonját.

Dél-afrikai edzőtáborban a Dobó SE
Pars 300 kilókkal guggol - fotó: pars.hu
pars.hu

A verseny után a így nyilatkozott a pars.hu-n:

Munkából, rápihenés nélkül kezdetem el dobni, amin meg is látszott, hogy nem mennek úgy a lábaim. Még tegnap előtt 300kg-al guggoltam. Folyamatos munkában vagyok, ez látszik ezen a "felmérő" versenyen. A körülmények nem voltak a legideálisabbak; kissé elhúzódott a verseny. Nem szeretném ráfogni ezen körülményekre. Nem aggódom a 75,80 m kezdésnek, ilyen terhelés mellett elfogadható. Lesz még egy verseny itt, egy hét múlva, újra munkából odaállok, hogy javítsak ezen az eredményen.

Németh Kristófnál más a helyzet. Az atléta a tavalyi versenyszezon után két műtéten is átesett, előbb a térdét, majd a sarkát kellett orvosi beavatkozásnak alávetni, így ő még igencsak a formakeresés elején van.

Dél-afrikai edzőtáborban a Dobó SE
Németh Kristófot tigrisek támadják meg
facebook

Örülök neki, hogy a hazai télből mi most semmit sem érzünk és a klub, valamint a szövetség ideális körülményeket teremtett a felkészülésünkhöz. Úgy érzem, lassan, de biztosan kezdem visszanyerni a formám, bár azt a mostani állapotban még nehéz megjósolni, hogy mikor is tudok ismét teljes erőbedobással a dobókörbe állni. Annak örülök, hogy most már a korábbi sérüléseimnek nyoma sincs és nem hátráltatnak a sportban. Optimistán tekintek előre

– nyilatkozta a nyugat.hu-nak Németh.

A sok felkészülés és edzés mellett azért van szabadideje is az atlétáknak. Ellátogattak többek között egy állatparkba, ahol kölyökoroszlánokkal és tigrisekkel ismerkedtek.

Pars egyébként már az augusztus 10-én rajtoló moszkvai atlétikai világbajnokságra készül, ahol reményei szerint megszerzi a sportág első magyar aranyérmét. Németh Kristóf pedig az idei évben azt tűzte ki célul, hogy visszatért a felnőtt mezőnybe.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport