Elődöntőben az Egis Körmend!

Végig vezetve sikerült legyőzni a Pécset.

Az életben maradás volt a tét a PVSK-PANNONPOWER számára az Egis Körmend elleni play-off mérkőzésen. A párharc során hiába kezdett vereséggel a vasi csapat, hét közben megfordította az állást 2-1-re, így egy esetleges győzelem a továbbjutásukat jelentette volna.

A vendégek kezdték jobban a mérkőzés, két perc elteltével Petty triplája után már 2-7-et mutatott az eredményjelző. Supola távolira távolival válaszolt, de ezután újra a körmendi irányító talált be. A negyed közepén beszállt a játékot vállaló Budimir is, aki egy triplával jelentkezett, de még így is megmaradt három pont a körmendiek előnyéből. Később Halász pontjaival már két pontra is felzárkózott a PVSK, de az egyenlítés egyszer sem jött össze. Sőt, a végén Gibbs büntetőjével négy lett a különbség (21-25).

Gyorsan meglépett Gasper Potocnik csapata az első percekben, miután Petty újabb hárompontosát Kromahé követte. Így 21-31-es állásnál Csirke Ferenc kért időt. Sikerült megtörni a Körmend lendületét, mert az ezt követő szakaszt 7-2-re a hazaiak nyerték, így újra szoros lett az állás. 30-33 után Kromah tempózott sikeresen, de Chris Smith triplája után a vendégek trénere kért időt. A 16. perc magasságában aztán nagy adok-kapok kezdődött. Sorrendben Budimir, Kromah, majd Supola és Allen is triplát vágott. Nelson kosara után viszont újra a hazaiak vezettek, végül Kromah tarthatatlanságának köszönhetően maradt a vezetés a Körmendnél a félidőben (45-49).

A harmadik negyedben ismét növelni tudta előnyét a Körmend. Pedig jól indult a Pécs számára a játékrész, hiszen Budimir hármasa után újra csak kettő pont volt a különbség. Hiába loholt folyamatosan ellenfele nyakán a Csirke-legénység, az egyenlítés mégsem akart összejönni. Lenzelle Smith többször is pontosan célzott a büntetővonalról, majd Allen jött bele a pontgyártásba. Az amerikai erőcsatár triplája után még három vendég pont érkezett, így tizenegy pontosra nőtt az előnyük (65-76).

A korábbi forgatókönyv szerint folytatódott a mérkőzés. Két perc elteltével, Sejfic duplája után újra egy kosárnyi volt a felek közötti különbség, de ezen a lélektani határon nem sikerült átlépnie a Pécsnek. A 35. percben Ferencz közelije után már tizenegy volt a vendégek előnye, ezzel eldőlni látszott a találkozó. A hátralévő részben még mindent megpróbált a PVSK, de közelebb kerülnie nem sikerült. A körmendiek Allen duplájával a századik pontot is megdobták, majd ráadásként még Gibbs távolija is behullott (89-103).

A párharc ezzel eldőlt, 3-1-es összesítéssel az Egis Körmend jutott tovább a legjobb négy közé.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport