Pert nyert Nemény András egy korábbi államtitkár ellen

Valószínűleg ezt nem írja meg a helyi kormánypárti média.

„Hende Csaba jogi szakértője elbukott a jog mezején is. Az erkölcsén már sokkal korábban” – írja Facebook-bejegyzésében Nemény András.

A szombathelyi polgármestert egy korábbi államtitkár, Dankó István perelte be, mert a közgyűlésen azt mondta, hogy számára tisztességében megkérdőjelezhető az az ember, aki államtitkárként a saját cégének milliárdos üzletet intéz.

Utóbb kiderült, hogy Dankó a cégnek nem tulajdonosa, „csak” vezető tisztségviselője volt, havi több százezer forintért, és ebbe kapaszkodott bele mind az egykori államtitkár, mind a helyi kormánymédia.

Dankó István jogi szakértő és korábbi államtitkár egy szombathelyi sajtótájékoztatón
Mészáros D. Zsolt

A Kúria viszont most kimondta, hogy Nemény András szavai nem voltak jogsértők.

A szombathelyi polgármester korábban már nyert pert a Médiaworks ellen is. A győri ítélőtábla akkor jogerősen kimondta, hogy pártlapnak lehet nevezni a Vas Népét, ami gyaníthatóan nem fog beszámolni a Kúria mostani döntéséről.

A Dankó-ügyről lapunk tavaly márciusban írt Dankó István volt államtitkár helyreigazítást kért, pontosítunk 2022. March 04. 22:47 részletesen.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet